Felháborodott utasok tömegei tagadják meg a brit repülőtereken, hogy az üzletekben bemutassák beszállókártyáikat, miután kiderült, hogy a boltok sok esetben „nyerészkednek” rajtuk.
Az utasoktól fizetéskor azért kérik el a beszállókártyát, hogy tudják, melyikük tart az Európai Unió területén kívülre, ebben az esetben ugyanis nem kell megfizetni a 20 százalékos áfát a vásárlás után.
Az üggyel kapcsolatban szerdán már a pénzügyminisztérium államtitkára is megszólalt, David Gauke azt mondta,
a reptéri üzletekre vonatkozó kedvezmény az árak csökkentését hivatott elősegíteni az utasok számára, és nem arra találták ki, hogy a boltok nyerjenek rajta.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának közlekedési miniszterjelöltje, Gordon Marsden úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy az utasokkal nem bánnak méltányosan.
Az üzletek azt állítják, a jogszabályokat betartva járnak el. A brit repülőtereken az utasokat valójában semmi sem kötelezi arra, hogy vásárláskor bemutassák beszállókártyájukat, kivéve ha alkoholt vagy cigarettát vásárolnak a a duty free üzletekben – emlékeztetett a BBC.
A World Duty Free társaság szerint viszont az üzleteknek a brit vámhivatal rendelkezése értelmében kötelező arra kérniük a vevőket, hogy mutassák be beszállókártyájukat. Az információkra azért van szükség, hogy garantálják a pontos elszámolást.
Az ügyről elsőként beszámoló The Independent című lap utazási szakértője, Simon Calder egy egyszerű példát említve a BBC rádióadásában arról beszélt: „Ha valaki vásárol egy hatfontos naptejet, egy font az áfa. Ha az illető Görögországba utazik, az egy fontot az üzlet a kormánynak adja, ha viszont Törökországba – és erről a beszállókártya bemutatásával a bolt is tudomást szerez -, megtartja magának. Ez nem törvénytelen, de én biztosan nem értek vele egyet”. Szerinte az üzletek mindenfélét kitaláltak már, hogy megmagyarázzák, miért kérik el a beszállókártyákat – beleértve azt is, hogy erre biztonsági okokból van szükség – de ez „mérhetetlen ostobaság”. Calder szerint még az áfamentes árukat, például könyveket és újságokat vásároló utasoktól is elkérik a kártyát.
A brit reptereken jelenlévő számos áruházlánc közül a Boots szóvivője közölte, valóban visszaigénylik az áfát az Európai Unión kívülre utazó vásárlók után, de ez teljesen megfelel a törvényi előírásoknak.
A WH Smith azt hangsúlyozta, hogy lehetetlen lenne olyan árazást kialakítani, amely különbséget tesz az úti célok alapján. A lánc egy korábbi alkalmazottja szerint viszont meglehetősen egyszerű lenne jutányos árat biztosítani az Európai Unión kívülre tartó utasoknak. A férfi a BBC-nek azt mondta, egyedül az az üzlet, amelyben ő menedzserként dolgozott, évi 200 ezer fontot nyert az áfán. A Harrods szóvivője közölte, hogy reptéri üzleteikben mindent áfamentesen árulnak.