Erdődi Zoltánt nevezte ki az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. új ügyvezetőjének március 26-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. – közölte az MNV kedden az MTI-vel.

A tulajdonos MNV Zrt. a jelenlegi ügyvezető, Nemcsok Imre tartós akadályoztatása miatt választott új vezetőt március 25-én az Aeroplex élére.

Erdődi Zoltán eddig a társaság felügyelőbizottságának (fb) elnöke volt, március 25-i hatállyal azonban lemondott erről a posztjáról. Az fb elnökévé Fördős Gézát az MNV Zrt. társaságokért felelős főigazgatóját választották meg.

Erdődi Zoltán a Konto-Roll Management Kft. ügyvezetőjeként reorganizációs folyamatok előkészítésében és lebonyolításában, valamint stratégiai és operatív tervek készítésében, könyvelési, adótanácsadási, könyvvizsgálati és ügyvitelszervezési feladatokban már számos társaságnál jelentős sikereket ért el – áll az MNV Zrt. közleményében.

A repülőgép-karbantartással és -javítással foglalkozó Aeroplex a Malév leányvállalata volt, az MNV 2012 októberében a Malév felszámolójától vásárolta meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!