A növekedést és a munkahelyek létrehozását jobban segítő, új uniós légügyi szabályozási javaslat megalkotásában állapodott meg Európa öt vezető légitársasága – közölték a résztvevő vállalatok a honlapjukon csütörtökön.
Az Air France-KLM, az easyJet, az International Airlines Group (British Airways, Iberia, Vueling), a Lufthansa-csoport (Lufthansa, Germanwings, Swiss, Austrian) és a Ryanair vezetői Brüsszelben találkoztak, ahol arról állapodtak meg, hogy közös javaslattal segítik az unió bizottságát az új stratégia megalkotásában.
A javaslatok között szerepel egy hatékonyabban működő szabályozási struktúra bevezetése, amelynek köszönhetően a légitársaságok is hatékonyabban tudnak működni, csökkentenék az uniós repülőterek költségeit, és hatékonyabb légtérhasználatot kérnek a már futó Single European Sky (egységes európai égbolt) keretein belül.
A cégek vezérigazgatói által aláírt állásfoglalás szerint az uniós piac liberalizációjával a jegyárak 1-2 százalékot csökkentek, több útvonalat nyitottak a társaságok. Most azokat a költségeket szeretnék lefaragni, amelyekre a légitársaságoknak nincs ráhatása. Ha ezeket az unió elfogadja, akkor több ezer, főként fiataloknak szóló új munkahely jöhet létre a légi közlekedésben, és hozzájárulnának az uniós GDP növekedéséhez.