A Kanári-szigetekre indít új útvonalakat Budapestről a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a téli menetrendben, illetve a légitársaság indul a nyugat-balkáni útvonalakra kiírt pályázaton – mondta Váradi József vezérigazgató.

Közlése szerint a spanyol szigeten Furtaventurára és Lanzarotéra indítanak új járatokat, előbbi városba október 30-tól, utóbbiba pedig november 2-től repülnek majd hetente egyszer. A járatnyitást Váradi József azzal magyarázta, hogy a piac átalakulása miatt jelentősen megnőtt a kereslet a Kanári-szigetek iránt.

Fuerteventura vasárnaponként, Lanzarote pedig szerdánként lesz elérhető a légitársaság Airbus repülőgépeivel.

Rárepülnek a nyugat-balkáni útvonalakra

Váradi József az AIRportal.hu kérdésére válaszolva bejelentette, hogy a Wizz Air indul azon a pályázaton, amelyet az állam írt ki öt nyugat-balkáni útvonalra. Közlése szerint mind az öt útvonalra beadják a pályázatot, a további részleteket még vizsgálják.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban többször is hangsúlyozta, hogy jelentős terjeszkedésbe kezd Kelet-Közép-Európában. Ezzel kapcsolatban Váradi József azt mondta, a verseny mindig jó, és örülnek neki, mert ennek az utasok a nyertesei. Hozzátette: nekik az a fontos, hogy folyamatosan alacsony költségszinten üzemeljenek, amelyben nagy segítségükre van az Airbus A321-ese, mivel a gép által kínált egységköltségnél alacsonyabbat egyik gyártó sem tud biztosítani.

Elmondása szerint a nyugat-balkáni régióban egyelőre akadályozza a terjeszkedést, hogy a repülőtéri árak rendkívül magasak, akár háromszorosát is elérik az átlagnak, pedig a Wizz Air is látna potenciált a terjeszkedésben.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, nem érdekeltek abban, hogy biztosítsák az átszállást a járatok között, mert a modelljük csak akkor lehet sikeres, ha a point-to-point rendszert követik.

Áprilisban jelent meg az a pályázat, amelyet az állam írt ki nyugat-balkáni útvonalak üzemeltetésére. A kiírás szerint öt nyugat-balkáni útirányra várja az ajánlatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a menetrend szerinti légi járatokat Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, és Tirana útvonalon kell közlekedtetni közszolgáltatási szerződés (ún. public service obligation, PSO) keretében, legalább heti 2 retúr járattal. A pályázatok beérkezési határideje május 19-én 10 óra.

A feltételek között szerepel, hogy a gépek életkora a szerződés teljesítésének időtartama alatt nem haladja meg a 8 évet, és legalább 30 fős minimum kapacitással kell rendelkezniük, továbbá valamennyi járaton magyar nyelven beszélő légiutas- kísérőnek kell szolgálatot teljesítenie.