Újabb plusz díjat fizettetnének a brit utasokkal, és bár nem nagy összegről van szó, a légitársaságok máris nemtetszésüket fejezték ki.

A brit közlekedési minisztérium még 2017 októberében, a Monarch Airlines bedőlése után állított fel egy munkacsoportot, amely azzal foglalkozott, hogyan lehetne a bajba jutott utasokon segíteni. Egy-egy légitársasági csődnél ugyanis az Egyesült Királyságban közpénzen szállítják haza a kint rekedt utasokat.

A Peter Bucks által vezetett csoport az Independent cikke szerint azt javasolta, hogy vezessenek be egy olyan eljárásrendet (Flight Protection Scheme), amely egy légitársasági csőd esetén nyújthat védelmet.

Minden légitársaságtól, aki az Egyesült Királyságba repül (függetlenül attól, hogy milyen hovatartozású a légicég) elvárnák, hogy pénzügyi alapot hozzon létre, amelyből finanszíroznák azon utasok hazaszállítását, akik egy csőd miatt máshogyan nem jutnának haza.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt pedig az utasoktól szednék majd be, minden jegy árába beépítenének egy 50 centes felárat.

A Monarch csődjekor 85 ezer utazót kellett hazaszállítani, főként a mediterrán térség repülőtereiről. Ezt az adófizetők pénzéből finanszírozták, mintegy 40 millió fontot költött erre a kormányzat. Egy tanulmány szerint a jövőben évente 14 ezer brit utast kell ebben a formában kisegíteni.

A javaslat azonban megfogalmazott egy másik felvetést is, amely szerint különleges esetekben egy becsődölt légitársaságnak lehetőséget biztosítanának arra, hogy az utasok hazaszállításáig tovább működhessen.

Forrás:_ Monarch Airlines Facebook

Chris Grayling közlekedési miniszter azt mondta, egyelőre mérlegelik a benyújtott javaslatokat, ezt követően döntenek majd arról, hogy melyik verziót támogatják.

A tervekkel kapcsolatban az utazásszervezőket tömörítő Abta elégedettségének adott hangot, mert álláspontjuk szerint a fogyasztói jogok sérülnek a jelenlegi helyzetben, és ezt a lyukat akarják betömni.

A gazdaságilag erős légicégek ugyanakkor ellenzik a plusz díj beépítését. A British Airwayst is tömörítő International Airlines Group (IAG) szerint nem szabadna a többi utassal kifizettetni a pórul járt utasok hazavitelének költségét.

Az Egyesült Királyságba repülő légitársaságok képviseletében Dale Keller azt mondta, az 50 centes felár beszedése ennél sokkal több pénzbe kerül a cégeknek, így nem javasolják annak bevezetését.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szintén ellenérzéseit fejezte ki, a testület szerint teljesen felesleges plusz forrásokat biztosítani erre, mert az iparágon belül már működik erre mechanizmus, rescue fare-nek hívják.