Utasszám-rekorddal és nullszaldó körüli gazdálkodással zárta tavalyi évét a Győr-Pér repülőtér – közölte az MTI érdeklődésére kedden a légikikötőt működtető társaság ügyvezető igazgatója.

Vadász László elmondta: a 2011-es 18 ezer után tavaly 30 ezernél néhány százzal több utasuk volt, 90 százalékuk üzleti utas, akik nagy része az Audi itteni és németországi telephelye közötti forgalom révén használta a Győrhöz közeli létesítményt. Az autógyár a tavalyi év elején heti kilenc oda- és visszarepülés helyett már 14 retúrjáratot üzemeltet a két gyár között, többnyire üres helyek nélkül.

Összesen hatezer fel- vagy leszállást szolgált ki a reptér tavaly, ugyanakkor jelentősen visszaesett az ad hoc teheráru-szállítás, ami korábban is hektikus volt, az európai autóipar aktuális állapotnak függvényében – mondta az ügyvezető. A csökkenés okaként Vadász László azt említette, hogy az ágazat több beszállítója a korábbinál kevesebb alkalommal indított innen árut.

Megjegyezte: nem csupán a régióban működő társaságok szállítanak Pérről vagy Pérre árut, mivel egy kisebb reptér sokkal gyorsabban, rugalmasabban tudja teljesíteni az igényeket, mint egy nagyobb, forgalmasabb légikikötő. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a két esemény nagyjából kiegyenlíti egymás hatását, így a reptér nullszaldó körüli eredménnyel zárta a 2012-es évet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!