Megindult a légiközlekedés a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol az előző héten kettős robbantásos merényletet hajtottak végre – írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes kiadása vasárnap.

Elindult a portugáliai Faro üdülővárosba az első repülőgép a terrortámadás óta zárva tartott brüsszeli repülőtérről. A délután folyamán további kettő járat indul, egy Torinóba, egy pedig Athénba.

A belga légitársaság, a Brussels Airlines gépei még a nap folyamán visszatérnek a brüsszeli légikikötőbe – részletezte a napilap.

Arnaud Feist, a repülőteret üzemeltető vállalat igazgatója elmondta, hogy az újranyitott repülőtér hétfőn a brüsszeli légitársaság nyolc európai járatát indítja és fogadja, valamint a nap folyamán érkeznek gépek Afrika és Észak-Amerika irányából is.

Az illetékes reményét fejezte ki, hogy június végéig vagy július elejéig teljesen helyreáll a repülőtér működése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szövetségi rendőrség szóvivője szombaton arról számolt be, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe az újranyitott repülőtéren. Szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogják a repülőtérre érkező járműveket, az utasok pedig csak a papírjaik ellenőrzése és a csomagjaik átvizsgálása után léphetnek majd be a terminálba.

A március 22-én elkövetett terrortámadások után lezárták a helyenként romos repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más városok repülőtereire irányították át.

A két helyszínen – a repülőtéren és a metróban – végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen – köztük két magyar – megsebesültek.

Zaventem Európa egyik nagy repülőtere: évente 23,5 millió utast szolgál ki, valamint 489 ezer tonna teherszállítmány halad át rajta. Hetvenhét különböző légitársasággal 226 úti cél érhető el az Európai Unió és a NATO székhelyének is otthont adó belga főváros nemzetközi repülőteréről.

Előzmény Öngyilkos robbantás a brüsszeli Zaventem repülőtéren

Kettős robbanás történt kedd reggel 8 órakor a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A repülőteret lezárták, a vonatközlekedést pedig felfüggesztették a környéken. Az érkező légijáratokat más repülőterekre irányítják át, a terminálokat kiürítették. A VRT belga közszolgálati televízió értesülése szerint öngyilkos robbantás történt és később találtak egy harmadik pokolgépet is a repülőtéren. Részletek…

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!