A külföldi légitársaságok kivonulnak Oroszországból, vagy csökkentik járataik számát – írta szerdai számában a Novije Izvesztyija című orosz napilap.

Valerij Okulov orosz közlekedési miniszter-helyettes azzal magyarázta a jelenséget, hogy csökkent a kereslet a nemzetközi személyszállításban. A légitársaságok ugyanakkor a nehéz orosz gazdasági helyzet miatt növekedő piaci kockázatokra hivatkoznak.

A külföldi légitársaságok döntése elsősorban a rendszeres, nemzetközi járatokat érinti. A FlyNiki osztrák cég beszüntette Bécs és Moszkva között közlekedő járatát. Jelentősen csökkentette Oroszországba repülő járatainak számát az EasyJet európai diszkont légitársaság, a cseh CSA és az Egyesült Arab Emírségekben található Emirates nevű társaság is.

A Novije Izvesztyija úgy tudja, hogy a Delta, amely az egyik legnagyobb amerikai légitársaság, ugyancsak csökkenti New York és Moszkva között közlekedő járatainak számát, idén decemberben pedig be is szünteti járatait.

A lap rámutatott, hogy a külföldi légitársaságok Oroszországból való kivonulása, illetve oroszországi tevékenységük csökkentése már tavaly tavasszal elkezdődött, ami egybeesik a geopolitikai feszültség kiéleződésével, amelyet a Krím Oroszországhoz csatolása, majd a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kitörése váltott ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Roszaviacija, az orosz légiközlekedési felügyelet adatai szerint tavaly 12 százalékkal csökkent az európai társaságok részvétele az orosz utasok szállításában. Ez leginkább a szibériai nagyvárosokat érintette: Cseljabinszkból, Tyumenyből, Permből és az Ural hegység menti Jekatyerinburgból már megszűntek a járatok az Egyesült Arab Emírségekbe, erőteljesen csökkent a járatok száma Indiába, Egyiptomba és Thaiföldre.

A turistaforgalom csökkenése miatt a thaiföldi légitársaság is beszüntette Moszkva-Bangkok járatát. Az Air Berlin pedig február közepén kettőről napi egyre csökkentette Berlin és Szentpétervár között közlekedő járatát.

Dmitrij Gorin, az orosz turistairodák szövetségének alelnöke szerint mindez nem mért csapást az orosz légi személyszállításra. Mint mondta, az orosz légitársaságok egyelőre sikerrel fedik le a piacot a nemzetközi útvonalakon is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!