A ciprusi és az észt, döntően állami tulajdonban lévő nemzeti légitársaságnak nyújtandó állami támogatás ügyében is vizsgálatot indított szerdán az Európai Bizottság.

Nicosia 102 millió, míg Tallinn 40,7 millió euró állami támogatást óhajt nyújtani a Cyprus Airwaysnek, illetve az Estonian Airnek.

A bizottságnak mindkét támogatással kapcsolatban fenntartásai vannak azt illetően, hogy a két cég átalakítása hosszú távon fenntarthatóvá teszi-e a vállalatokat, és azok szembe tudnak-e majd nézni a légi közlekedési szektor kihívásaival. Brüsszel mindkét esetben megjegyzi azt is, hogy elégtelennek tartja a cégek saját hozzájárulását a reorganizáció költségeihez.

Ciprus decemberben tudatta a bizottsággal, hogy támogatást óhajt nyújtani évek óta pénzügyi gondokkal küzdő légitársaságának. A brüsszeli testület ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az állami támogatások megítélésénél az úgynevezett „egyszer és utoljára” elvét is figyelembe veszi. Ennek értelmében tízévente csak egyszer nyújtható állami támogatás egy vállalat átalakításához. Ez a kikötés azt hivatott megakadályozni, hogy a tagállamok folyamatos támogatásokkal, közpénzből tartsanak életben nem hatékony, életképtelen vállalatokat.

A Cyprus Airways pedig 2007-ben már kapott ilyen jóváhagyott támogatást. Mindemellett 2012-ben 34,5 milliós tőkeinjekcióban is részesült, tavaly pedig hitelnyújtással sietett a segítségére a ciprusi állam. A bizottság e két utóbbi intézkedés ügyében már korábban vizsgálatot indított.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hasonló megállapításokat tett a bizottság az észt légitársasággal kapcsolatban, amely 2009-ben, több lépésben összesen 57 millió euró közpénzt kapott.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!