Az érvényben lévő uniós szabályozásokkal összhangban, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. január 1-jétől módosította a magyar légiforgalmi szolgálat által ellenőrzött légtér igénybevételéért fizetendő útvonalhasználati és közelkörzeti díjakat – írja legfrissebb számában a TTG hírlevél.
Új légiforgalmi irányító központot épít a HungaroControl
Előbbit annak kell megfizetnie, aki a repülés végrehajtása idején a légijármű üzemben tartója volt. (Ha az azonossága ismeretlen, akkor üzemben tartónak a légijármű tulajdonosát kell tekintetni.) A díjat a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben, egy a repülőtértől meghatározott távolság alapján, kizárólag IFR (Instrument Flight Rules), tehát műszer szerinti repülések után kell fizetni.
Jelenleg egyébként Magyarország légterében a légiközlekedés számára 20 ezer 100 méter magasságig biztosítanak légiforgalmi szolgálatot. 2013. január 1-jétől az útvonalhasználati egységdíj mértéke a korábbi 43,59 euróról 43,27 euróra csökkent. A díj megfizetése alól mentesülnek az Eurocontrol tagállamok katonai légijárműveivel végrehajtott katonai célú repülések, vagy azon országok ilyen járművei, amelyeknek Magyarország nemzetközi szerződésben díjmentességet biztosított. Nem kell fizetni a földi léginavigációs berendezések ellenőrzését szolgáló repülésekért sem.
A közelkörzeti díjat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló – a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben meghatározott távolság alapján –, valamint a Budapest Közelkörzetben (TMA – Terminal Movement Area) és a Budapest Repülőtéri Irányító Körzetben (CTR – Aerodrome Control Zone) végrehajtott műszer szerinti repülések után kell fizetni. Az így befolyó összeg az említett körzetekben lévő léginavigációs berendezések és szolgálatok működtetésének, valamint az Eurocontrol központi díjbeszedő-rendszere kapcsán felmerülő költségek fedezésére szolgál.
A közelkörzeti egységdíj mértéke 2013. január 1-jétől a korábbi 329,35 euróról 394,65 euróra emelkedett. E díj megfizetése alól mentesülnek a „szereplő” (bemutató) repülések, továbbá olyan kisebb légijárművel végrehajtott repülések, amelyek engedélyezett legnagyobb felszálló-tömege két tonnánál kevesebb. Ugyancsak mentesül a díjfizetés alól a hivatalos küldetésben lévő uralkodó és közvetlen családja, valamint állam- és kormányfők, továbbá a miniszterek kizárólagos szállítására végrehajtott (VIP) repülések. A légtér-igénybevételi díjat (mely áfát nem tartalmaz) az Eurocontrol központi bankszámlájára euróban kell befizetni.
Fotók: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu