A veszteséges Air Berlin német légitársaság minden tizedik alkalmazottjától megválik két éven belül. A második legnagyobb német légitársaság kedden azt jelentette be, hogy 9300 foglalkoztatottjából 900-at elbocsát 2014 végéig – adta hírül a HVG.
Amint arról korábban beszámoltunk, az Air Berlin további racionalizálást tervez a flottájában, melynek során az aktív repülőgépeinek száma 158-ról 135-re csökken, annak érdekében, hogy a légitársaság tovább tudja csökkenteni a költségeit.
A cég várakozása szerint a létszámleépítés, a flotta méretének csökkentése, valamint egyéb intézkedések révén mintegy 400 millió eurót sikerül majd megtakarítani.
Az Air Berlin a Turbine 2013 program keretében jelentős mértékben csökkenti költségeit. Ezzel kapcsolatban a cég igazgatója, Paul Gregorowich még 2012. novemberében kijelentette: „Amennyiben alternatívát kívánunk nyújtani a Lufthansa-val szemben, akkor további költségcsökkentési programot kell végrehajtanunk.”
Az Air Berlin legnagyobb tulajdonosa 30 százalék körüli tulajdonhányaddal az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways.