Péntek délután újabb, Boeing 787-es tűzesethez kellett riasztani, ezúttal a londoni Heathrow repülőtér tűzoltóságát, miután az Ethiopian Airlines Dreamliner gépének fedélzetén csaptak fel a lángok az egyik állóhelyen.

Az ATW Online értesülései szerint a repülőtéri tisztviselők megerősítették a hírt, miszerint a baleset senkit nem veszélyeztetett, mivel a gép egy, a termináloktól távol eső zónában parkolt, és a fedélzeten sem tartózkodott senki.

A Boeing egyelőre csak a Twitter közösségi portálon reagált az eseményekre, ahol kihangsúlyozták, hogy már a helyszínen vannak a gyár szakemberei, akik a lehető leghamarabb fényt derítenek arra, hogy mi történt, és hogyan keletkezhetett tűz az utastérben.

Nem ez volt az egyetlen, Boeing 787-essel kapcsolatos incidens a pénteki napon. A brit Thomson Airways Manchesterből Orlandóba tartó járatának személyzete döntött úgy, hogy visszafordul a kiindulási repülőtérre egy elektromos hiba miatt, amely a repülőgép toalettjeinél okozott problémákat.

Az Ethiopian Airlines volt az első légitársaság, amely a Boeing 787-est újból üzembe állította áprilisban, melyet a típus több mint három hónapos földön veszteglése előzött meg az akkumulátor rendszerben keletkező korábbi tűzesetek miatt.

Az incidens miatt ideiglenesen le kellett zárni a Heathrow repülőteret, azonban késő estére már helyre állt a rend a repülőtér forgalmában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


A szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) is rövid Twitter üzenetben jelezte, hogy egy vizsgálócsoportot küld Londonba, hogy az üggyel kapcsolatos vizsgálatot segítsék.

Arról, hogy mi okozta a tüzet és, hogy az esemény összefüggésbe hozható-e az év elején történt akkumulátortüzekkel, egyelőre nem kerültek nyilvánosságra információk. Első ránézésre a mostani eset kísértetiesen hasonlít a JAL 787-es januári, bostoni esetéhez, ahol szintén egy földön parkoló Dreamliner hátsó része gyulladt ki.

A közzétett felvételek tanúsága szerint azonban az Ethiopian gép törzsének a felső része égett, a korábbi eseteknél tüzet okozó akkumulátorok pedig az utastér padlózata alatt vannak elhelyezve, így nagyobb a valószínűsége, hogy a gép utasterében, vagy a konyha részben történt elektromos hiba miatt keletkezhetett tűz.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!