A Lufthansa és a Germanwings együtt növeli kapacitását

A Lufthansa és a Germanwings kis mértékben bővíti szolgáltatásait a hamarosan érvénybe lévő téli menetrendben. A rendelkezésre álló üléskilométerek alapján számított együttes kapacitásuk 1,1 százalékkal bővül. Ez a növekedés a nagyobb méretű repülőgépek üzembe állításának köszönhető.

A Germanwingsszel együtt a Lufthansa az úti célok még szélesebb körét kínálja ügyfeleinek: 81 országban összesen 211 várost. Ebből egyedül a Lufthansa 199 célállomást szolgál ki, míg a Germanwings 64 európai, közel-keleti és észak-afrikai helyszínre repül. Az idén télen a Lufthansa és a Germanwings utaskísérői hetente 12 162 járaton üdvözlik az utasokat. Statisztikai átlagban 50 másodpercenként emelkedik a levegőbe Lufthansa vagy Germanwings gép a világ valamely pontján.

A légitársaság-csoport (Lufthansa, Austrian Airlines, Brussels Airlines, Germanwings és Swiss) együtt 274 úti célt szolgál ki 106 országban, négy kontinensen, és saját szolgáltatásai mellett számos codeshare járatot is üzemeltet. A Csoport tagjai hetente 19 798 járaton szállítják az utasokat kényelmesen és megbízhatóan a kívánt célállomásra. Az új téli menetrend 2013. október 27-től (vasárnap) 2014. március 29-ig (szombat) lesz érvényben.

Nagyobb gépekkel Sanghajba, Chicagóba és Mexikóvárosba

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa hosszú távú flottájának két rendkívül modern zászlóshajóját, az Airbus A380 és a Boeing 747-8 modellt állítja szolgálatba a téli menetrend távolabbi úti céljai felé. Az A380 már szeptember vége óta hetente ötször repül Frankfurtból Sanghajba. A B747-8 szintén szeptembertől szolgálja ki a Frankfurt-Mexikóváros viszonylatot. Az „ég királynője” a téli menetrend érvénybe lépésétől kezdve Frankfurtból Chicagóba is repül majd.

Az erősödő keresletre reagálva a Lufthansa napi gyakoriságúra sűríti járatait Frankfurtból a USA keleti partján található Philadelphiába és a szaúd-arábiai Dammamba. A hagyományokhoz híven a Lufthansa az idén télen is folyamatosan közlekedik majd Münchenből Fokvárosba. Ez a szezonális úti cél különösen a dél-afrikai nagyváros és a közeli tengerpart szépségeinek felfedezésére készülő nyaralók körében népszerű.

Airbus A380-as téli táj felett. (Fotó: Lufthansa)


A Lufthansával Szocsiba

Mire az oroszországi Szocsiban meggyújtják az olimpiai lángot a 2014-es Téli Olimpia és Paralimpia megnyitóján, a Lufthansa már javában szállítja a nézőket és a sportolókat a Fekete-tengerhez a téli játékok idején indított rendkívüli járatokon. Ezen az útvonalon Airbus A321 fog repülni a január 24. és a március 17. közötti időszakban. A téli sportok szerelmesei így a hét öt napján, mindössze 3,5 óra alatt, kényelmesen eljuthatnak az olimpiai sportcsarnokokba és a síversenyek helyszíneire.

A hamburgi és berlini járatok átadása a Germanwingsnek

A Lufthansa európai átszállás nélküli (point-to-point) járatai közül több is átkerül a téli váltáskor a Germanwings menetrendjébe. A szolgáltatásait vonzó, új áron kínáló Ger­manwings a Lufthansa minden olyan európai járatát átveszi, amely nem a frankfurti vagy a müncheni légi csomópontról indul. A jelenlegi tervek szerint 23, korábban Hamburgból és Berlinből kiszolgált úti cél kerül át a Germanwingshez. Az átállás fokozatos lesz. A következő hónapokban az alábbi Hamburgból támogatott célállomásokat vezetik át a Germanwings menetrendjébe: Amszterdam, Birmingham, Budapest, Genf, London, Madrid, Milánó, Manchester, Oslo, Párizs, Stock­holm és Zürich.

A járatok átvétele a téli menetrend végén, 2014 márciusában fog lezárulni. A Berlinből induló utasok az idén télen Birminghambe, Bolognába, Bukarestbe, Genfbe, Hel­sinkibe, Londonba, Malagára, Nürnbergbe, Rómába, Milánóba és Bécsbe repülhetnek a Germanwingsszel. Itt 2014 nyarán zárul majd le az összes közvetlen járat átadása. A Germanwings a Lufthansa Düsseldorfból induló közvetlen járatait is átveszi, terv szerint a 2014-es nyári menetrend érvénybe lépésének időpontjáig. Az átállás után a Lufthansa automatikusan átvezeti a Germanwings nyilvántartásába a foglalásukat korábban végrehajtó Lufthansa-utasok jegyé.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!