2013.10.26-án egy hosszú korszak zárult le a Scandinavian Airlines-nál, ugyanis kora délután teljesítette utolsó járatát a cég történelmének egyik legmeghatározóbb típusa, a McDonnell Douglas MD82-es sugárhajtású utasszállító repülőgép.

A fuvarozó emlékezetessé kívánta tenni az MD82-es nagy napját, így az utolsó járaton szinte csak a repülésért és persze a típusért rajongó emberek utazhattak, melyre a cég által indított internetes játékon lehetett részvételt nyerni. A különleges útvonalat teljesítő SE-DIR lajstromjelű MD82-es Dánia fővárosából, Koppenhágából repült Oslóba, mialatt több Skandináv repülőtér felett alacsony áthúzást hajtott végre, sőt még az Északi Sarkkör fölé is berepült.

A társaság flottájában 9 darab ilyen repülőgép üzemelt a kivonás időpontjában. A cég történelme során az MD-80-as összes altípusát üzemeltette, összesen 82 darab gép repült a különböző verziókból a Scandinavian Airlines színeiben.

Érdemes megjegyezni, hogy a SAS volt az egyetlen olyan légitársaság, amely még manapság is nagy mennyiségben üzemeltette az MD80-ast, valamint az MD90-est. Utóbbitól végül hamarabb megvált, mint a rövidebb verziótól.

A fuvarozónak korábban voltak tervei egy low-cost elv szerint működő cég alapítására, melynek alapját a McDonnell gépei adták volna. A vállalkozás végül 2003-ban Snowflake (Hópehely) néven el is indult, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az anyavállalat inkább saját rövidtávú járatain vezette be az úgynevezett „No-Frill” értékesítési rendszert, így az utasok a pénzükért valóban csak a jegyet kapták, és semmilyen fedélzeti ellátásban nem volt részük, ha csak nem fizettek külön egy-egy italért vagy az étkezésért. Ezért cserébe az „alacsony” utazási költségek garantáltak voltak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A rendkívül erős hajtóműveknek és a McDonnell Douglas név rövidítésének is köszönhetően „Mad Dog” becenévre keresztelt típus Budapestre is többször közlekedett a társaság színeiben, sőt a 2013.április 4-én történő járatnyitáskor ilyen repülőgép teljesítette a Koppenhága – Budapest – Koppenhága útvonalat.

Az OY-KHG lajstromjelű MD82-es repülőgép pilótafülkéje. (Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)


Az utolsó MD82-es által teljesített budapesti járat 2013. október 20-án az esti órákban érkezett meg Koppenhágából Ferihegyre. Sajnálatos módon a cég korábban már bejelentette a budapesti járatok frekvenciájának csökkentését, majd megszüntetését, igaz egyelőre csak a téli menetrend idejére a Budapest – Koppenhága és Budapest – Oslo viszonylaton.

Ha visszatér tavasszal a SAS a magyar fővárosba, akkor az Airbus A320-as és Boeing 737-es család, valamint a Bombardier CRJ-900-as regionális repülőgépei teljesítik majd a járatokat. A leköszönő Mad Dog-ok pótlására a cég már be is szerzett 7+2 darab Boeing 737-800-as utasszállítót, valamint több A320-as repülőgépet.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!