Az utahi központú SkyWest fontolóra veszi, hogy törli mintegy 100 darabos MRJ (Mitsubishi Regional Jet) megrendelését, ha a gyártó Mitsubishi Aircraft tovább késlekedik a berepülési program elkezdésével.

A kizárólag regionális útvonalakat repülő amerikai fuvarozó továbbra is elkötelezett a japán utasszállító iránt, hiszen fix megrendelését korábban 100 darabos opcióval egészítette ki, de garanciákat kér a gyártótól a szállítások menetrendjének betartására.

A Mitsubishi Aircraft októberben ugyan elkezdte az első repülőképes prototípus összeszerelését de, a vállalat nagy bajba kerülhet, ha nem vállal biztosítékot, mivel elveszítheti legnagyobb megrendelőjét.

A program korábban már komoly, mintegy 15 hónapos lemaradást szenvedett, amelyet a kompozit alkatrészek gyártási nehézségei és engedélyeztetési eljárásainak csúszása valamint, a hajtóműveket szállító Pratt&Whitney késlekedése okozott.

A SkyWest első gépe egy MRJ90 lenne, melyet 2017-ben várnak leszállítani. A jelenlegi menetrend szerint viszont csak 2018-ban számíthatnak az első Mitsubishire a légitársaságnál.
A típus bevezetője a japán ANA (All Nippon Airways) lesz, és 2017 második félévében talán át is vehetik majd első, hazai gyártású gépüket. A gyártó eddig 165 fix és 160 opciós rendelést gyűjtött be a regionális típusra, amelyet kétféle törzshosszal kínálnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az MRJ gyári színeket viselő látványterve (Forrás: MITAC)


A gépek átadásának pontos menetrendje és a program további haladásának szcenáriója még nem ismert, de a Mitsubishi szakembereinek kellő lökést adhat a SkyWest kilátásba helyezett szerződés bontása. Az amerikai fuvarozó türelmetlen várakozása érthető, hiszen a jelenlegi Bombardier CRJ családba tartozó flottája és Embraer 120 Brasília turbolégcsavaros gépeinek cseréje a költséghatékony üzemelés érdekében égetően fontossá vált.

A légitársaság a brazil Embraer gyártósorait is kellő munkával látta el, hiszen 200 gépre szóló fix rendelése van az E-175-ös és a 2020-ban érkező új generációs E-175-E2 típusra, további kétszázra pedig opciós előszerződést is kötött.

A SkyWest Airlines öt nagy amerikai légitársaságnak teljesít regionális és ráhordó járatokat, 326 gépes flottája 180 desztinációt köt össze az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban és a Bahamákon.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!