Az már biztos, hogy lesz prémium turista osztály a Lufthansa szélestörzsű típusainak kínálatában, de az új szolgáltatás bevezetése önmagában nem minden, azt egy átfogó, a hosszú távú járatokat teljesítő géppark fedélzetét érintő, a mai utas igényeknek, illetőleg az egyes útvonalaknak jobban megfelelő korszerűsítési program keretében hajtja végre a német légitársaság.
Díjat nyertek a Lufthansa First Class várói
Új ülésfoglalási szolgáltatást kínál a Lufthansa
Christoph Franz, a Lufthansa vezérigazgatója először idén márciusban egy német lapnak adott interjúban erősítette meg, hogy légitársasága a hosszú távú járatokon prémium turista osztályt vezet be.
Akkor, azon kívül, hogy az új kabint 2014-ben készülnek bemutatni lényegében még semmilyen konkrét részlettel nem szolgált a vezérigazgató, de már önmagát a hírt is nagy odafigyeléssel fogadta a szaksajtó és rajta keresztül az érdeklődő utazóközönség is.
Franz elmondta, hogy a Lufthansa már a tavalyi évben fontolóra vette egy negyedik komfortosztály bevezetését, de akkor még nem voltak teljesen meggyőzve annak szükségességéről. A visszajelzések alapján azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a hosszú távú járatokon igenis egyértelmű igény mutatkozik az átlagosnál nagyobb kényelmet nyújtó „olcsó business” osztályra.
A legfrissebb információkat most nem a vezérigazgató, hanem a brit és az ír régióért felelős területi igazgató, Christian Schindler osztotta meg a Business Traveller Magazin-nak adott nyilatkozatában. Schindler tájékoztatása szerint az új prémium turista üléseket először a jövő évi, márciusban megrendezésre kerülő berlini turisztikai szalonon, az ITB-n láthatja majd a nagyérdemű és azt követően ősszel, november folyamán mutatják majd be az első olyan gépeket, amelyeken már rajta lesz ez a szolgáltatás.
A területi igazgató azt egyelőre még nem közölte, hogy mely típuson és útvonalon debütál majd a Premium Economy, de bizonyára legkésőbb jövő tavasszal, a berlini beharangozón erre is sor kerül. Érdekes részlet viszont, hogy elmondása szerint az új komfortosztálynak nem alakítanak ki külön, szeparált kabinrészt, sőt még azt sem tudni, hogy lesz-e egyáltalán elválasztó panel, vagy függöny a két turista osztály között, de mint mondta még jobb lesz az ülőhely és a kiszolgálás is eltérő lesz a hagyományos turistához képest, ahol egyébként megmaradnak az eddigi ülések.
A flottába újonnan érkező repülőgépek már eleve az új ülésekkel lesznek felszerelve, de jó pár gépen majd utólagosan kell kiépíteni azokat, akárcsak az elsőként a Boeing 747-8-ason bevezetett új business osztályt, amelyet a többi típus is megkap.
Számos változás várható tehát a Lufthansa nagygépeinek fedélzetén. Az Airbus A340-300-asok, valamint a maradásra ítélt Boeing 747-400-asok fedélzetén megszűntetik a First Class-t és kétosztályosra alakítják át a gépeket, mivel egyes útvonalakon jelentősen csökkent az igény a legdrágább komfortfokozat iránt.
Az A380-800-asokon, a Boeing 747-8 Intercontinentalokon, az Airbus A340-600-asokon és a két-hajtóműves A330-asokon azonban továbbra is lesz First Class. A legnagyobb gépen, az A380-ason is kiépítésre kerül a prémium economy, sőt a jövő évben az új business osztály is megjelenik a Superjumbókon, azt azonban még nem tudni, hogy a kétszintes gépen hol helyezkedik majd el a megnövelt minőségű turista osztály.
Számos dolog vár még tehát kidolgozásra és véglegesítésre az egyes kabin konfigurációkat illetően, de a Christian Schindler által nyújtott előzetes máris sok mindenben irányzékul szolgál az elkövetkező két évben, 2015-ig bezárólag megvalósuló Lufthansa fedélzetkorszerűsítési-programban.