Új menetrendben közlekedik holnaptól, vagyis október 3-tól Budapestre a Qatar Airways. Az ötcsillagos légitársaság továbbra is a hét minden napján biztosít közvetlen összeköttetést Dohával, de három napon ezentúl a magyar fővárosba érkező gépek nem repülnek tovább Zágrábba, ahogy tették azt eddig.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)
Ennek az az oka, hogy a Qatar Airways júniusban bejelentette, a jelenlegi menetrend szerint a budapestire felfűzött zágrábi járatát októbertől közvetlenül is repüli, a horvátoknak kényelmesebb összeköttetést biztosítva Dohával.
A holnaptól életbe lépő változás szerint péntekenként, szombatonként és hétfőnként önállósodnak a zágrábi járatok, és azok Budapest érintése nélkül, közvetlenül a horvát főváros repülőterére közlekednek. Így pedig a budapesti járatok menetrendje is módosul, mivel a Qatar Airways gépének nem kell lerepülnie délre a zágrábi utasokért.
Az említett három napon ezentúl a Qatar Airways reggel 07:25-kor indítja gépét Dohából, amely 12:00-kor érkezik meg a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egy órával később, délután 13:00-kor már vissza is indul az idén megnyílt, vadonatúj Hamad repülőtérre, ahová este 19:15-kor érkezik meg.
Keddenként, szerdánként, csütörtökönként és vasárnaponként viszont marad az eddigi, jól megszokott menetrend, amely szerint a gép reggel 07:40-kor száll fel Dohából és 12:10-re van Budapesten. Innen 13:15-kor felszáll és Zágrábba repül, ahonnan 16:05-re érkezik vissza Budapestre, majd a járat 17:05-kor ismét felszáll és Dohába veszi útját, ahová 23:20-kor landol (helyi idők kerültek feltűntetésre).
A járatokat a Qatar Airways továbbra is keskenytörzsű Airbus típusaival fogja teljesíteni. A holnapi napra mind a zágrábi, mind a budapesti viszonylatra A320-ast jeleztek előre. A hosszabb törzsű A321-es a módosítás életbe léptetésével várhatóan csak azon a négy napon fog közlekedni, amikor Budapest és Zágráb egyszerre üzemel. Az önálló járatokon elegendő lehet a konfigurációtól függően 132-144 utas szállítására alkalmas A320-as (lásd fenti két képen).
A Qatar Airways a Magyarországgal szomszédos országokban Horvátországon túl Romániába és Ausztriába is üzemeltet járatokat, de mindezek közül egyedül az osztrák fővárosba, Bécsbe közlekedik nagyobb, szélestörzsű típussal. A társaság idén szeptemberben kezdett el Boeing 787-8 Dreamlinereivel repülni Schwechatra. Ezen lépésüket tíz évvel a járat elindítása után hozták meg.
Zágrábi járatukat egyébként 2012 májusában nyitották, kereskedelmi joggal a Budapest és Zágráb közötti viszonylatra is, amely továbbra is fennmarad, de már csak a hét négy napján lehet igénybe venni.
A Qatar Airways budapesti piaca szempontjából jelentős változást hoz az október, mivel a hónap végén megjelenik a Liszt Ferenc reptéren egy igen komoly konkurens, az Emirates, amely mindennapos összeköttetést biztosít majd Dubajjal, szélestörzsű A330-200-asaival. Ez a típus járatonként 278 utast vehet fedélzetére.