A görög turizmusra és a légiközlekedésre is egyértelműen pozitív hatást gyakorolt az Olympic Airrel immáron egy éve kiegészült Aegean Airlines teljesítménye. Az Európai Bizottság által tavaly októberben jóváhagyott fúzió nagyobb forgalmat, jelentősebb hálózatot és további, a növekedést célzó terveket szült.
Sűríti budapesti járatait az Aegean Airlines
Felfelé ívelt januárban az Aegean Airlines
A gazdasági válság, amely Görögországban különösen súlyosan hatott a légitársaságokat is alaposan megtépázta. Az Olympic Air komoly pénzügyi gondokkal küzdött, és amennyiben az Aegean Airlines nem vásárolja fel, teljesen megszűnt volna. Csőd közeli állapota nem volt kérdéses, de szerencsére ez már a múlté, legalábbis azon adatok alapján, amelyeket az Aegean Airlines közölt, mivel az egyesülés egy éves mérlege egyöntetűen a növekedésről és sikerről szól.
Az 1999-ben alapított, Star Alliance légiszövetségi tag Aegean Airlines az egyesülés előtt még csak 30 gépes flottával rendelkezett, amely már mára már eléri az ötvenes számot. Az Olympic tizenöt gépet hozott magával, és azóta újabbak is beszerzésre kerültek. A felfutást előrevetítő, hogy a társaság előtt álló 2015-2016-os időszakra 300 millió dolláros beruházással megkezdik a géppark vadonatúj Airbus A320ceo típusokkal való bővítését.
Az Aegean Airlinesnak összesen 7 darab, International Aero Engines V2500-as hajtóművel szerelt A320-asra van érvényes rendelése, közvetlenül az európai repülőgépgyárral szerződve. Legutóbb idén augusztusban gyarapították az igényüket, ekkor kértek még két A320-ast, így lett összesen hét darabos az eredetileg még 2007-ben leadott rendelés. A gépekről tudni kell, hogy a nagyobb fokú hatékonyság érdekében ezek már sharklet szárnyvégekkel lesznek ellátva, és a vállalat a flottában jelenleg működő gépekhez képest a nagyobb, 78 tonnás maximális felszálló súlyú szériát választotta.
Az aktuális flotta típusokra lebontva 2 darab A319-est, 28 darab A320-ast és 6 darab A321-est számlál, kiegészülve az Olympic által üzemeltetett 14 darab turbolégcsavaros Bombardier gépekkel, amelyek közül tíz a korszerű Q400-as családból származik.
A személyi állományt illetően az egyesüléskor az Aegean Airlinesnak 1480, az Olympic Airnek 610 alkalmazottja volt, így összesen 2090-en látták el a légitársaság működtetéséhez szükséges feladatokat, amely mára 2400-ra duzzadt, vagyis még több embert tudnak foglalkoztatni, de szükség is van a munkaerő bázisra, mert az utasforgalom éves mértéke már súrolja a tíz milliós határt, a vállalat ugyanis 9.8 milliós számról adott hírt mostani eredmény ismertetőjében.
Az egyesített és azóta bővített útvonalhálózat immáron 33 országot fed le, és a belföldi, valamint a külföldi célpontokkal együtt összesen 120 desztinációt számlál, köztük Budapestet is. A növekedés mértéke a rendelkezésre álló utasülésekben kifejezve 13 millióra kúszott fel, 1.2 millióval nagyobbra, mint az egyesülés előtt.
Az Aegean egy fontos célkitűzése is megvalósítást nyert, mégpedig, hogy a légitársaság teljes lefedettséget tud biztosítani Görögországban: 33 várost magába foglaló belföldi útvonalhálózatában hangsúlyos a minden szigetre kiterjedő légi összeköttetés elérhetővé tétele, amellyel revitalizálni sikerült a forgalmat. Konkrét szigetként kiemelve Kefaloniát, ahol 66, Karpathost, ahol 36, és Zakynthost, ahol 44%-os a fejlődés.
A magyar utazóközönség számára legfontosabb budapesti járatot illetően az Aegean úgy döntött, hogy télen a tavalyi heti két járat helyett háromszor, hétfőnként, csütörtökönként és szombatonként közlekednek Athén és Budapest között, sőt az ünnepi időszakban, december 19-től egészen január 8-ig napi rendszerességre váltanak, akárcsak Berlin, Bécs és Prága esetében.
Az előttünk álló téli menetrendi időszakban az Aegean Airlines a hét három napján reggel 09:10-kor indítja budapesti járatát Athénból, amely délelőtt 10:10-kor ér földet a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, ahonnan aztán 10:50-kor száll fel, és veszi vissza útját Athén felé, ahová 13:50-kor érkezik meg. (Helyi idők kerültek feltüntetésre).