Beszüntette működését Ciprus nemzeti légitársasága, a Cyprus Airways pénteken, miután az Európai Bizottság arra kötelezte a pénzügyi gondokkal küzdő céget, hogy fizesse vissza az EU által illegálisnak minősített 65 millió eurós állami támogatást.

Az EU versenyügyi biztosa, Margrethe Vestager a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy a légitársaságnak nincs esélye a túlélésre folyamatos állami támogatás nélkül.

A cég élére csődbiztost neveztek ki és várhatóan visszavonják a légitársaság működési engedélyét is.

Amint azt korábban megírtuk, a légitársaság fizetőképességének fenntartása érdekében nemrégiben adta el a London Heathrow repülőtérre vonatkozó repülési jogait (slot).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Cyprus Airways Airbus A320-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Cyprus Airways Airbus A320-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)


A cég 2012-ben és ’13-ban 103 millió eurós állami segítségben részesült, előzőleg pedig 2007-ben kapott állami segítséget, azonban nem volt képes átstrukturálni működését és fenntartani fizetőképességét állami segítség nélkül.

A Cyprus Airways privatizálásara vonatkozó kísérletek a tavalyi évben nem jártak sikerrel. Bár az ír fapados Ryanair és a görög Aegean Airlines – akik egyébként az elmúlt időszakban komoly piacrészesedést vettek el a Cyprus Airways-től – is érdeklődött a légitársaság iránt, de a szerződéskötésig egyik cég sem jutott el.

A Ryanair és az Aegean kérelmeket adtak be a ciprusi hatóságokhoz, hogy saját AOC-vel rendelkező leányvállatokat alapíthassanak az országban.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!