Azzal, hogy a brazíliai Manaus repülőtérre közlekedő viszonylatán is bevezette Boeing 747-8F típusát a Cargolux, a teherszállító légitársaságnak immáron száz olyan repülőtér van az útvonalhálózatában, amelyre a legnagyobb Boeing Jumbo teljesít járatot.
Rekorddöntő év volt 2014 a Boeingnél
Már száz repülőtérre közlekedik Boeing 747-8-as
Január végén, 25-én érkezett először Manausba Cargolux Boeing 747-8F, amelyet a repülőtér ilyenkor szokásosan vízsugaras köszöntéssel fogadott. A repülőtéri járatüdvözlés ezen hagyományos módja nemcsak a típusváltásnak, hanem egyáltalán a típus megjelenésének is szólt. A Cargolux ugyanis az első légitársaság, amely ezzel a típussal közlekedik ide.
A manausi Eduardo Gomes repülőtérnek ez az első 747-8-as, fordítva viszont, a Cargoluxnak ez már a századik reptere, ahová 747-8F típusát üzemelteti. A luxemburgi központú cargo légitársaság 2011 októberében elsőként állította forgalomba a 747-es család legújabb generációs változatát, és azóta már 11 darab 747-8F, vagyis Freighter változat szolgál a flottában, sőt további három gép is rendelés alatt áll.
Törzshossz: 76.3 méter
Szárnyfesztáv: 68.5 méter
Magasság: 19.4 méter
Hatótáv: 8130 km
Hajtómű: 4db General Electric GEnx-2B67
Maximális felszállósúly: 447.6 tonna
Üzemanyag kapacitás: 229980 liter
Utazósebesség: 0.84 Mach
Rakodókapacitás: 857.7 m³
Rakodótér legnagyobb szélessége: 6.1 méter
Aktuális listaár: 368.4 millió USD/db
A Cargolux elégedett a típussal, közleményükben kategóriája legkorszerűbb teherszállító gépeként írták le a 747-8F-et, amely egyébként 2013 júniusában Viracoposban járt először Brazíliában, miután a dél-amerikai ország hatóságai engedélyt adtak a bevezetésére.
Manaus 2012 óta szerepel a Cargolux brazíliai célpontjai között, ahová ezentúl, hogy a 747-8F is közlekedik, még nagyobb hatékonysággal tudja majd a légitársaság az útvonalra legjellemzőbb, autóipari alkatrészeket, gyógyszeripari és telekommunikációs termékeket, valamint romlandó árukat szállítani. Az útvonalon eddig a flotta B-747-400F-jei teljesítettek szolgálatot. A GEnx-2B hajtóművekkel működő 747-8F ugyanakkor amellett, hogy még nagyobb teljesítményű, mintegy 16%-kal kedvezőbb is az üzemeltetése.
A jeles esemény kapcsán természetesen a Boeing is hallatta hangját. Az amerikai repülőgépgyár részéről Donna Hrinak, a Boeing Brazil és Boeing Latin America elnöke szólalt meg, aki elmondta, a 747-8-as sokoldalúságát bizonyítja, hogy összességében már 164 olyan repülőtér van a világon, amely kiszolgálja a típust. Nagyszerű teljesítményénél és gazdaságos üzeménél fogva pedig szerinte is kategóriája legjobbja, amely hozzájárul a légitársaságok kapacitásainak növeléséhez, terjeszkedési stratégiájuk hatékony megvalósításához – akárcsak itt Manausban, a Cargolux esetében.
B-747-8F-ből a Boeingnek eddig összesen 68 darabot sikerült érékesítenie, amelyből 56 már az üzemeltetőknél van. Jelen állás szerint tehát 12 gép vár még legyártásra. A múlt évben, 2014-ben egyetlen 747-8-ast, sem utasszállító, sem teherszállító változatot nem tudott értékesíteni a Boeing.