Az Emirates lett a magyar utazóközönség kedvence „Az Én Légitársaságom 2014” felmérése szerint. A legtöbb értékelés ugyan a low-cost Wizz Air és Ryanair légitársaságokra érkezett, de az eredmények azt mutatják, a hazai légiutasok még mindig a menetrendre és a fedélzeti szolgáltatások minőségére helyezik a hangsúlyt.
Trónt fosztott az Emirates, a dubaji légitársaságnak ugyanis most először sikerült az immáron harmadik éve megrendezésre került „Az Én Légitársaságom” megmérettetésben Magyarország elsőszámú kedvenc légitársaságává válnia. Az eddigiekben sorra a Qatar Airways volt a nyerő, de a repjegy.hu és a Travelo magazin közös felmérésében értékelést leadott utazók most csak az ezüst érmes, második helyre rangsorolták a dohai légitársaságot.
Az Emiratesnek azért is nagy siker ez, mert mindössze három hónapja, hogy jelen van a ferihegyi repülőtéren, vagyis nagyon hamar sikerült magát belopnia az utazóközönség szívébe. Igaz, igen jó bázisról indultak, már az előző évi díjátadón is a harmadik kedvencként vehették át az utasoktól származó elismerésüket, pedig akkor még csak legközelebb Bécsből kínálták dubaji járatukat.
A harmadik helyezett a British Airways lett, amely London-Heathrowra közlekedik rendszeresen a Liszt Ferenc repülőtérről. A brit légitársaság azért kellemes meglepetés, mert 2013-ban nagyon messze voltak az eredményei a díjazott első három helyezéstől. A Qatar Airways-zel egy légiszövetségben működő British Airways nagyot fejlődött tehát az utazók megítélésében.
A felmérés során 2014-ben egyébként minden eddiginél nagyobb számú értékelés érkezett, a válaszadó utasok 3900 szavazatot és 2053 szöveges beszámolót osztottak meg. A meghirdetett négy kategóriában (legkedvesebb légiutas-kísérő, legjobb fedélzeti ellátás, legjobb menetrend, legjobb ár-érték arány) nullától ötig lehetett osztályozni a légitársaságokat.
Ezen eredmények kiértékelése, összesítése alapján kerültek ma kihirdetésre a Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljának vezérigazgatói tárgyalójában a legjobbnak ítélt légitársaságok. A legtöbb minősítés idén is a magyarországi piacon meghatározó low-cost légitársaságokra érkezett: 1135-en értékelték a Wizz Airt és 362-en pontozták a Ryanairt, de az utasok értékelése alapján még csak a dobogó közelébe sem kerültek, egyik kategóriában sem.
Minden kategóriát az Emirates nyert
A kategória-győztesek közül elsőként a legkedvesebb légiutas-kísérőket felvonultató díjazottakat ismertették. Itt az Emirates lett az első (4.86), majd utána a KLM (4.7) és csak egy kicsivel csúszott a harmadik helyre az UP by El Al (4.69), amely az El Al diszkont légitársaságaként tavaly tavasszal jelent meg a Liszt Ferenc repülőtéren.
A fotókon a légitársasági képviselők mellett balra Fináczy Dóra, a Travelo ügyvezetője, jobbra dr. Simon András, a repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco Travel ügyvezetője láthatók.
Ez után következett a legjobb fedélzeti szolgáltatás kategória, amelyben az Emirates nyert (4.75), majd utána a Qatar Airways (4.58) és harmadiknak a British Airways (4.57). Itt bizonyára sokat számított az utasoknak, hogy a nyertes két-folyosós, szélestörzsű géppel szállítja őket már a budapesti indulás pillanatától kezdve, még akkor is, ha tavaly közvetlen járat nélkül is megnyerték ezt a kategóriát, és a Qatar ugyanígy második helyezést ért el.
A menetrendek értékelésében is az Emirates vitte az első helyet (4.75), a második helyezett az Air Malta (4.71) a harmadik pedig a Finnair (4.64) lett, amely egyébként ebben a kategóriában tavaly győztes volt. Az Air Malta viszont új a dobogón. Az előző évi felmérésben a legjobb ár-érték arányért kaptak második helyezést, a menetrendért nem.
Végezetül az ár-érték arány díjazottjait ismertették, amelyben ugyancsak az Emirates nyert (4.65), utána a Norwegian Air Shuttle (4.58) és a Qatar Airways (4.50) következett. A Norwegian képviselője ugyan nem jött el a díjátadóra, de bizonyára jól esik nekik majd az elismerés. Ők az egyedüli low-cost modellben működő légitársaság, amely a szavazók körében díjazást érdemelt.
Hiányérzetet talán egyedül a Turkish Airlines keltett, mivel a legutóbbi felmérésben egyik kategóriában sem lettek dobogósok, holott tavaly az összesített „Magyarország kedvenc légitársasága” kategóriában a második volt és két másik kategóriában is díjazott. Most két negyedik helyet szereztek a kedvencek közül a British Airways után, valamint a legjobb fedélzeti ellátás kategóriában szintén a British Airways után lettek negyedikek.
Aki esetleg nem elégedett az eredményekkel és kedvenc légitársaságát nem érzi megfelelően elismertnek idén ismét szavazhat. A felmérés ugyanis folytatódik, a szervezők 2015-ben is megmérettetik a légitársaságokat.