Újabb fejlesztésekről számolt be az Ethiopian Airlines, Afrika első Dreamliner üzemeltető légitársasága, amely meglévő Boeing 787-es flottáját kiegészítve további hat gépre jelentett be igényt, miközben a teljes 777-es flotta fedélzetének a business osztályt érintő felújítása is sikeresen befejeződött.

A mai párizsi bejelentésre készített Ethiopian Dreamliner látványterv. (Forrás: Boeing Company) | © AIRportal.hu

A mai párizsi bejelentésre készített Ethiopian Dreamliner látványterv. (Forrás: Boeing Company)

Felfedte kilétét az Ethiopian Airlines, merthogy a párizsi légi szalon mai harmadik napján valójában nem egy új szerződés kötésére került sor a Boeing repülőgépgyárral, hanem egy korábban leadott, de mindmáig a névtelenség homályába burkolódzó Dreamliner-üzletről van szó, amely ugyan szerepelt a gyártó rendelésösszesítőjében, de a széles publikum nem tudhatta, melyik is az a légitársaság, amelynek 6 darab 787-8-asra van igénye.

Azt, hogy a szerződés már korábban megköttetett az is bizonyítja, hogy az Ethiopian Airlines 2016 közepétől várja a flottájába az újonnan megrendelt gépeket, amely egy friss vásárlás esetén aligha tudna megvalósulni a 787-es gyártósorok betáblázottsága miatt. A Boeingnek májusi adat szerint (tehát ebben még nincs benne a párizsi szalon rendelésmennyisége) 823 darab Dreamliner hátraléka van az érvényben lévő megrendelések alapján.

Az Ethiopian Airlines innováció iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy a légitársaság annak idején elsők között rendelt a Boeing legújabb, középkategóriás szélestörzsű típusából, a kompozit generációt képviselő 787-esből, amelynek első példányát minden afrikai légitársaságot megelőzve 2012 augusztusában vették át. A vállalat ráadásul olyan komolyan veszi a típus üzemeltetését, hogy idén év elején egy vadonatúj, teljes értékű, ún. FFS szimulátort is üzembe helyeztek az Addisz-Abebában működő kiképzőközpontjukban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legújabb beszerzés pedig még mindig annak a 15 évre szóló Vision 2025 névre keresztelt stratégiai programnak a része, amelynek keretében az Ethiopian Airlines többek közt az útvonalhálózatának fejlesztését és flottamodernizációt tűzött ki. A cél röviden összefoglalva az, hogy amennyiben valakinek Afrika a kiszemelt úti célja, akkor elsők között jusson eszébe az Ethiopian, mint az a légitársaság, amely megfelelő járatot és hozzá igényes szolgáltatást tud kínálni.

A Boeing  777-300ER jelenleg az Ethiopian-flotta legnagyobb utasszállító típusa. (Fotó: Ethiopian Airlines) | © AIRportal.hu

A Boeing 777-300ER jelenleg az Ethiopian-flotta legnagyobb utasszállító típusa. (Fotó: Ethiopian Airlines)

Az új business ülések a flotta egyik Boeing 777-esén. (Fotó: Ethiopian Airlines) | © AIRportal.hu

Az új business ülések a flotta egyik Boeing 777-esén.
(Fotó: Ethiopian Airlines)

Az etióp légitársaság vezérigazgatója, Tewolde GebreMariam kiemelte, hogy az újabb 787-esek nemcsak a gazdaságosabb üzemet, hanem az utazási élmény és kényelem fokozását is szolgálják, vagyis a társaságnak legalább annyira fontos a szolgáltatási színvonal emelése, az egyik legújabb, mondhatni csúcskategóriás típus, a Dreamliner minél több útvonalra való bevezetése, mint a költséghatékonyság.

Ugyanígy illeszkedik a Vision 2025 stratégiába az a fedélzet felújítási program is, amellyel június közepére lett kész a légitársaság a flottája Boeing 777-esein.

A Triplaheteseken a business osztályt tette még versenyképesebbé az Ethiopian Airlines azzal, hogy manapság ebben a komfort zónában, az ide jegyet váltó utasok körében már elvárt, teljesen síkba dönthető üléseket telepítettek, és hozzájuk a fedélzeti szórakoztató rendszert, annak tartalmait is frissítették, aminek megvalósításában a Zodiac Northwest Aerospace Technologies, a Zodiac Seats UK és a Thales vállalatok működtek közre.

A megújulás összesen 8 darab Boeing 777-est érintett a gépparkon belül. Az etióp légitársaságnál utasszállító változatban kétféle típusváltozatban üzemelnek 777-esek. A megnövelt hatótávú 777-200LR mellett 2013 novembere óta a hosszabb törzsű 777-300ER is része a flottának.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!