Egy új és izgalmas fejezet nyílik a Finnair 92 éves történetében – vezette fel mondandójában az új A350-est az átadás-átvételi ceremónián a finn légitársaság vezérigazgatója. És valóban, nem akármilyen gép érkezett a flottába, az Airbus legújabb generációs szélestörzsű utasszállítója ez, amely a repülőgépgyár vezetője szerint a világ legjobbja.

A Finnair első A350-900-asa a toulouse-i átadóközpontban 2015. október 7-én délelőtt. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A Finnair első A350-900-asa a toulouse-i átadóközpontban 2015. október 7-én délelőtt. (Fotó: Airbus)

A túlzások ─ már ami Fabrice Brégier kijelentését illeti ─ elmaradhatatlan kellékei egy efféle ünnepségnek, de ami nem túlzás az a büszkeség, merthogy a Finnair vezetőinek és munkatársainak egytől-egyig ez volt leolvasható a tekintetéből a ma délelőtti gépátadó ceremónián.

Nem akármilyen dolog indító légitársaságnak lenni. Ez tavaly év végén jól tetten érhető volt az A350XWB, az európai repülőgépgyártás mai csúcstechnológiáját képviselő típus legelső üzemeltetőjének esetében is. A dohai Qatar Airways azóta is hangsúlyozza, ők az elsők. Most pedig a Finnair van abban a különleges helyzetben, hogy elmondhatja magáról, az első európai üzemeltető, és akárhogy is alakul a Finnair sorsa a jövőben, ez már az övé, beírta magát a történelem könyvekbe.

Fabrice Brégier, Airbus elnök-vezérigazgató, Pekka Vauramo, Finnair vezérigazgató és Eric Schulz, Rolls-Royce elnök. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Fabrice Brégier, Airbus elnök-vezérigazgató, Pekka Vauramo, Finnair vezérigazgató és Eric Schulz, Rolls-Royce elnök.
(Fotó: Airbus)

Ezért sem véletlen hát, hogy a légitársaság vezetője, Pekka Vauramo olyan szavakat használt, hogy „új és izgalmas fejezet” kezdődik az A350-essel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utazóközönségnek ma már nehéz újat mutatni, a légiközlekedés széles körben elterjedt, a repülés manapság korántsem akkora kiváltság mint volt régebben, hosszú évtizedekkel ezelőtt. A Finnair mégis úgy gondolja, és eleve úgy állt neki az A350-es bevezetésének, hogy az első pillanattól fogva valami különlegeset hozzanak létre, amit aztán nap mint nap az utasok szolgálatába állítanak, egyenesen élvonalba repítve a szolgáltatási színvonalat.

Mielőtt ez ugyancsak egy túlzó reklám fogásnak hangzana, amely kétségkívül megbúvik az állításban, hiszen a legtöbb igényes légitársaság legfeljebb más megfogalmazásban, de valami ilyesmire törekszik, azért érdemes megjegyezni, hogy a kabinbelsőt a légitársaság már 2011 óta tervezi, és mintegy száz variációból választotta végül azt ki, amely a ma átadott és a következő megrendelt 18 A350-900-as fedélzetére kerül, közvetlenül érzékeltetve az utassal, mit is takar az a bizonyos új fejezet.

Az A350XWB hatékonyságot növelő szárnyvége. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A350XWB hatékonyságot növelő szárnyvége. (Fotó: Airbus)

Minden eddigi legnagyobb gépbeszerző befektetés

Az A350-es fémjelezte flottafejlesztéssel a Finnair szándéka, hogy az évtized végére megduplázza az ázsiai forgalmát. A terv ambiciózusságát mi sem jelezhetné jobban, hogy a légitársaság történetének ez az összesen 19 gép megvétele a valaha volt legnagyobb befektetése. Az Airbus-szal kötött megállapodás szerint 2016-17-ben hét gép fog érkezni, és a flotta 2023-ig bezárólag válik teljessé. A gépbeszerzés nagyságáról csak annyit, az aktuális listaárak szerint az A350-900-as a maga 304,8 millió dolláros árával az Airbus harmadik legdrágább utasszállító típusa.

Amellett, hogy az A350-es tágas kabinjával, korszerű kényelmével, amiben az üléseken túl hangsúlyos például a LED-es hangulatvilágítás, továbbá a legújabb generációs fedélzeti szórakoztató rendszerével és nem utolsó sorban Wi-Fi kínálatával (turista osztályon fizetős szolgáltatás) kápráztat, meg kell említeni, hogy a típus a Finnair cargo üzemében is fejlődést hoz. A légitársaság közlése szerint az A350-es flotta 2020-ra 50%-kal nagyobb kapacitást biztosít az eddigiekhez képest.

Kezdődik az európai turné: még a héten forgalomba áll az A350-es

A vezetők fedélzet látogatás közben, éppen az üzleti osztály üléseit szemlélve. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A vezetők fedélzet látogatás közben, éppen az üzleti osztály üléseit szemlélve. (Fotó: Airbus)

Vauramo vezérigazgató ünnepi beszédében megerősítette, a gépet még a héten szolgálatba állítják. Először európai járatokon a személyzetek gyakorlatszerzése érdekében. Az első menetrendszerű A350XWB járatot a Finnair október 9-én indítja Helsinkiből Amszterdamba, illetőleg ugyanazon a napon a gép még Norvégia fővárosába, Oslóba is ellátogat utasokkal a fedélzetén. Az európai turné úti céljairól a légitársaság dedikált honlapján található bővebb leírás. Budapest sajnos nem került a kiválasztott városok közé.

Legközelebb az osztrák főváros repülőterén lesz látható az A350-es, előreláthatólag éppen egy hét múlva, október 14-én.

Finnair pilóták a vadonatúj A350-900-assal a háttérben. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Finnair pilóták a vadonatúj A350-900-assal a háttérben.
(Fotó: Airbus)

A eXtra-Wide-Body típus teljesítményének igazán megfelelő hosszú távú járatra november 21-én szervezik a gépet, amely Helsinkiből Sanghajba fog repülni.

A járatok alkalmával a finn A350-es összesen 297 utast vehet a fedélzetére, 46 Business Class, 43 Economy Comfort és 208 Economy osztály elrendezésben. Az eddigi három A350XWB üzemeltető közül ez a konfiguráció a második legtágasabb tekintve, hogy a Qatar Airways gépein 283, a Vietnam Airlinesén pedig 305 utasnak van férőhely.

Sanghaj után Peking, Bangkok, Hong Kong és Szingapúr is felkerülnek az A350XWB térképére, de ezek indító dátumait immáron óvatosan kezeli a légitársaság, mert az eredeti tervek szerint a hosszú távú üzem október 25-én startolt volna Sanghajba, miután november 21-én Pekingbe, december 4-én Bangkokba, február 1-jén Hong Kongba, és május 5-től Szingapúrba. Ezeket azonban az első gép átadásában keletkezett késés következtében át kellett időzíteni.

Az A350XWB jellemzői infografikán. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A350XWB jellemzői infografikán. (Forrás: Airbus)

Izgalmas, hogy a Finnair szeptember végén ígéretet tett rá, még az idén Amerikába is elrepül a géppel, a New York-i járaton megfordítva az A350-est, amellyel a világon az első lehet feltéve, hogy sikerül megvalósítani a Qatar Airways jövő márciusra meghirdetett rendszeres üzeme előtt.

Búcsú az A340-esektől, két új útvonal az A330-asoknak

A oneworld légiszövetséget erősítő Finnair az A350-esek érkezésével egyúttal hozzálát a mára kevésbé költséghatékony, négy hajtóművel üzemelő A340-300-asainak a kivonásához is, amit 2017-ig szeretnének véghez vinni, az A330-300-asokat továbbra is megtartva.

Olyannyira, hogy a légitársaság vezérigazgatója az A350-es toulouse-i ünnepségén két új útvonalat is meghirdetett a számukra az ázsiai expanzió jegyében: e szerint a 2016-os nyári menetrendben Japánban Fukuoka, Kínában pedig Kanton városát veszik fel új úti célként, előbbibe heti három, utóbbiba heti négyszeri közvetlen összeköttetést felajánlva Helsinkiből.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!