2015. december 14-én, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Zsolnay Tamás, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Zrt. vállalatfejlesztési és külkapcsolati igazgatója, Hangyál Gyula, a HungaroControl ATM légiforgalmi igazgatója, valamint Diederik Pen, a Wizz Air Hungary Kft. üzemeltetési igazgatója. A megállapodás, mellyel az együttműködés kereteit határozták meg, jelenleg öt területet ölel fel. Ezek: a repülésbiztonság, az operatív módszertan, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a képzés, valamint a szolgáltatásminőség és a vevőelégedettség.
A magyar légiforgalmi szolgáltató és a magyar tulajdonú légitársaság az elmúlt évek során számos közös projektben vett részt. A most aláírt dokumentummal az együttműködést stratégiai szintre emelték, és konkretizálták azon területeket, melyek mindegyike kiemelten fontos a két társaság számára a napi működés és a szolgáltatásfejlesztés szempontjából is.
A megállapodás egyik eleme a repülésbiztonság. Az együttműködés e téren lehetőséget biztosít mindkét társaság érintett munkatársai, azaz a pilóták és a légiforgalmi irányítók számára, hogy részt vegyenek a másik fél által szervezett repülésbiztonsági tárgyú képzésein, illetve hogy közösen kezeljék és vizsgálják a repülésbiztonsággal kapcsolatos bejelentéseket.
Az operatív-módszertani együttműködés keretében munkaterem-, torony- és (a várhatóan 2016 első negyedévében átadásra kerülő) készenléti irányítóközpont látogatására van lehetőségük a budapesti bázison dolgozó Wizz Air pilótáknak. Emellett a HungaroControl adatok biztosításával és szakértői konzultációkkal részt vesz a Wizz Air üzemanyag-takarékossági projektjeiben, míg az új koncepciók bevezetése előtt illetve az eljárástervezések során a Wizz Air biztosítja a légitársasági szakértelmet a HungaroControl számára.
A kutatás-fejlesztési projektek kapcsán a két vállalat már közösen tesztelte a CPDLC-t (Controller Pilot Data Link Communication, a pilóták és légiforgalmi irányítók közti adatkommunikáció), a CDM-et (Collaborative Decision Making, a légitársaságok, léginavigációs szervezetek, földi kiszolgálók, repülőterek és az EUROCONTROL központi áramlásszervező egysége közti folyamatos együttműködés), valamint folytatják együttműködésüket az Európai Unió által finanszírozott SESAR (Egységes Európai Égbolt Léginavigációs Kutatási Program) keretein belül folyó rTWR (Remote Tower, távoli toronyirányítás) demonstrációs projektje kapcsán.
Az oktatási-képzési program keretében a Wizz Air kabin repüléseket (cockpit flight) szervez, valamint az A320 szimulátorának látogatását teszi lehetővé a légiforgalmi irányítók számára, míg a HungaroControl a budapesti bázison dolgozó pilótáknak biztosít részvételi lehetőséget az általa szervezett szimulációkon, valamint az irányítók kötelező elméleti és szimulátoros képzésein.
A szolgáltatásminőség és a vevőelégedettség folyamatos javítása mindkét fél számára kiemelt fontosságú, így ezen a területen a jövőben is együtt kívánnak működni: a Wizz Air pilótái és érintett szakértői részt vesznek a HungaroControl által szervezett rendszeres vevőelégedettségi kutatásban, illetve légitársasági workshop-okon, valamint egyéb szolgáltatásminőségi témájú konzultációkon.
Az együttműködés eredményességét a két társaság évente áttekinti, valamint konzultálnak az esetleges újabb területek bevonásáról.