Mintegy nyolc százalékkal nőtt az angol easyJet diszkont légitársaság utasforgalma a december 31-ével zárult pénzügyi negyedévében, de a párizsi és az egyiptomi terrorcselekmények miatt az egy székre jutó árbevétel 0,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva – írja az MTI.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság közleménye szerint 16,1 millió utasuk volt október-decemberben, kapacitásaikat 7,3 százalékkal emelték, a járatok átlagos töltöttsége 0,6 százalékponttal, 90,3 százalékra javult.

A teljes árbevétel 930 millió angol font volt, amely 0,1 százalékkal alacsonyabb az előző évihez képest, aminek hátterében a terrorcselekmények okozta forgalomcsökkenés mellett árfolyamveszteség is húzódik az easyJet szerint.

Az egy ülőhelyre eső költségek összege 3,7 százalékkal csökkent a költségcsökkentési eljárások felgyorsítása, valamint az alacsony kerozinárak miatt.

Előrejelzésében a légitársaság azt írta, hogy a november-decemberi adatokhoz képest emelkedni fog a cég teljesítménye, mert kedvezően alakultak az előzetes foglalások. Ennek, illetve az alacsony kerozináraknak köszönhetően 8 százalékkal növelnék kapacitásaikat az első félévben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!