Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.
Amint arról 2015. decemberében beszámoltunk, Münchenből Debrecenbe indít heti háromszori járatot a Lufthansa 2016. április 11-től. A járat hétfő, szerda és pénteki napokon közlekedik és CRJ900-as típusú repülőgépek teljesítik.
Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi igazgatója egyaránt mérföldkőnek nevezte a járat indítását, amely jelentősen hozzájárulhat a régió gazdasági, turisztikai fejlődéséhez, új munkahelyek teremtéséhez.
Debrecen felkerült a világtérképre, a város ezentúl négy kontinensről érhető el egyetlen átszállással – jelezte Antal Gábor.
Az új járattal a Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat kényelmes alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is – mondta az igazgató.
Papp László kiemelte, hogy a város repülőtere dinamikusan fejlődik: 2011-ben 18 ezer utas, tavaly már 180 ezer utas fordult ott meg, az utasok száma idén várhatóan eléri a 300-350 ezret.
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a járatindítás alkalmából kiemelte, hogy Németország a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon: 2014-ben 18,7 milliárd euró volt a közvetlen német tőkebefektetés, amely a teljes állomány egyharmada és a teljes magyar külkereskedelmi forgalom 27 százalékát Németországgal bonyolítjuk le. Hatezer német vállalkozás működik jelenleg Magyarországon és mintegy 300 ezer embernek adnak munkát.
Bejelentette: a külgazdasági minisztérium befektetési ügynöksége jelenleg nyolc olyan céggel folytat tárgyalásokat, amelyek Debrecenben szeretnének befektetni. Ha e tárgyalások sikerrel járnak, mintegy 447 millió euró körüli befektetés érkezik hamarosan Debrecenbe, ami kétezer új munkahelyet jelent – fűzte hozzá.
Herdon István, a debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa megjelenése Debrecenben jelentős mértékben hozzájárul a régió fejlesztéséhez, s ahhoz, hogy a repülőtér multimodális központként működjön mind a személy, mind a teherszállítás terén.
A Lufthansa Debrecen-München járata hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a két város között.