A tavalyi 22 ezer után idén mintegy 25 ezres utasforgalomra számítanak a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol szombaton landolt a Lufthansa Frankfurtból érkező szezonnyitó charterjárata.

Az első járat fogadása. (Forrás: Hévíz-Balaton Airport/Facebook) | © AIRportal.hu

Az első járat fogadása. (Forrás: Hévíz-Balaton Airport/Facebook)

Papp Gábor, a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere arról beszélt az idei repülési szezon megnyitása alkalmából tartott repülőtéri sajtótájékoztatón, hogy a tavalyi, a korábbinál kevesebb orosz turista miatt a repülőtér szempontjából válságév volt. Idén bővülésre számítanak: hét német nagyvárosból jönnek 2015-ben heti rendszerességű charterjáratok Sármellékre, de növekszik a törökországi charterek száma is és júliustól ismét érkeznek gépek Moszkvából.

Felidézte, hogy a fürdőváros 2012-ben önként vállalt feladatként vette át egy 100 százalékos önkormányzati társaságot alapítva a sármelléki reptér működtetését. Évente több tízmillió forintot fordítanak az üzemeltetésre, de az MT Zrt. és a Nemzetgazdasági, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is rendszeresen nyújt támogatást.

Kitért arra is: bár elsősorban azt szeretnék, ha olyan turisták érkeznének ide, akik ebben a régióban költik el a pénzüket, de ugyanolyan

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

fontos számukra az is, hogy fapados járatok is legyenek.

Kultsár Judit, a Lufthansa járatait üzemeltető Mutsch Ungarn Reisen ügyvezetője felidézte, hogy az idei a 15. repülési szezonjuk a német légitársasággal. A mostani, Frankfurtból érkező első Boeing 737-300-as járat 122 utast hozott.

A hévízi városháza írásos tájékoztatója szerint a Mutsch Ungarn Reisen a frankfurti Lufthansa-járaton kívül a belga VLM légitársaság gépeivel Düsseldorfból, Friedrichshafenből, Berlinből és Hamburgból szállít utasokat Sármellékre. A Salamon Reisen hagyományosan a Germania légitársasággal Drezdából, Lipcséből és Erfurtból közlekedtet chartereket május és szeptember között.

A Green Travel tavaly indult törökországi kiutazó chartereinek számát 11-ről 16-ra emelte idén, a török Freebird légitársaság gépei júniustól szeptember végéig hetente repülnek. A múlt évi kihagyás után júliustól indulnak újra az orosz Utair repülőgépei. Novemberig várhatóan 20 járat közlekedik Moszkva és Sármellék között, az utasokat három beutaztató iroda szervezi.

A repülőtér menetrendjében a Németországból érkező járatok vannak túlsúlyban, de lesz járat Oroszországból is és számos charterjárat indul a Török Riviérára

A sármelléki repülőtér 2016-os menetrendje

Forrás: Hévíz-Balaton Airport | © AIRportal.hu

Forrás: Hévíz-Balaton Airport

Amint arról korábban beszámoltunk, a 2016-os nyári szezonban számos német városból érkeznek majd a járatok, Berlin, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Friedrichshafen, Hamburg és Lipcse is szerepelnek a menetrendben, három légitársaság részéről.

A Lufthansa frankfurti járata szombatonként közlekedik majd április 9 és október 29 között.

Berlinből, Düsseldorfból, Friedrichshafenből és Hamburgból a belga flyVLM üzemeltet majd járatokat. Drezdából, Erfurtból és Lipcséből pedig a Germania légitársaság repülőgépei érkeznek a menetrendben megadott dátumokon.

Július 10. és november 6. között visszatér a balatoni repülőtérre az orosz UTair járata is, a repülőgépek vasárnaponként érkeznek majd Moszkvából (Vnukovo).

A Török Riviérát a Freebird légitársaság hetente keddi napokon érkező charter járataival érheti majd el a magyar utazóközönség. A török charter-légitársaság járatai keddenként közlekednek majd Antalyába június 14. és szeptember 27. között.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!