A görög légiközlekedési hatóság bejelentette, hogy a közszolgáltatási szerződések (PSO) értelmében három görög légitársaság kapott jogot mintegy húsz belföldi járat üzemeltetésére a következő években, összesen mintegy 36 millió euró támogatást kapnak ezért.
Az Astra Airlines, az Olympic Air (amelynek tulajdonosa a három évvel ezelőtti összeolvadás óta az Aegean Airlines) és a Sky Express kapott meg nagyjából húsz görög belföldi járatot.
A közszolgáltatási szerződés (PSO) értelmében a görög polgári légiközlekedési hatóság, a HCAA által meghatározott utakon a pályázóknak előírt férőhelyszámot kell biztosítaniuk (szezononként és persze adott célállomások között eltérő mértékben), valamint az árak is maximáltak. Mindezen kereteket a hatóság alapos kutatások és vizsgálatok után szabja meg.
A ch-aviation portál öszefoglalója szerint a most odaítélt járatokért évente 9 millió euró támogatást ad az állam, az idei év október elsejétől 2020 szeptemberének végéig tartó négyéves időszakban így 36 millió eurót tesz ki a szubvenció.
Mint korábbi híradásokból kiderül, nagyjából négyévente történik ilyen, nagy hullámokban való járatkiosztás, legutóbb 2012-ben volt egy kör.
A most odaítélt járatok között van több, a magyar olvasók számára kevéssé, vagy alig ismert célállomások közötti is. A talán jobban beazonosítható utak közé tartoznak a Ródoszról kiinduló, környékbeli szigetekre tartó járatok, valamint a Thesszaloniki-Korfu útvonal. Bizonyos járatokért egyébként nem jár kompenzáció a légitársaságoknak, bár közérdekből fenntartandóknak minősülnek.
Más járatokat pedig csak 2017 márciusának végéig kapták meg a légitársaságok. A hírportál szerint a HCAA megnyitott egy új tenderszakaszt, amelyen ezekre lehet jelentkezni.
Az Astra Airlines társalapítója egy volt Olympic-vezető, működését 2008 nyarán kezdte meg, jelenleg 5 repülőből álló flottája van, amelyben egy A320-as, három ATR-42 és -72, valamint egy BAe-146-os van. A Sky Express légicéget szintén egykori Olympic-dolgozók hozták létre 2005-ben, krétai központtal működik, szintén három ATR-rel, de van három Jetstream 41-esük is a planespotters.net szerint. A viharos sorsú egykori nemzeti légitársaság sokadik reinkarnációja, az Olympic Air pedig a 2013-as felvásárlás óta az Aegean Airlines tulajdona, zömében Dash-8-asokkal belföldi járatokat teljesít.