Nem kapott üzemelési engedélyt a szaúdi hatóságoktól az Al Maha légitársaság, ezért a Qatar Airways elállt a légicég indításának tervétől – írta a ch-aviation szaúdi lapértesülésekre hivatkozva.

(Fotó: Clément Alloing - flickr) | © AIRportal.hu

(Fotó: Clément Alloing – flickr)

A szaklap felidézte, hogy Szaúd-Arábia két startup cégnek adott engedélyt még 2012-ben arra, hogy légitársaságot alakítson ezzel erősítve a versenyt az országban. Az Al Maha mellett a SaudiGulf Airlines volt a másik cég, amely viszont az Al Mahával szemben meg is szerezte az üzemeléshez szükséges légijármű üzembentartási engedélyt (AOC).

Akbar Al Baker, az Al Maha anyavállalata, a Qatar Airways vezérigazgatója azt mondta, azért döntöttek a projekt visszavonása mellett, mert a légicég hosszas huza-vona után sem volt képes megszerezni a megfelelő dokumentumokat az üzemeléshez. Baker azonban nem tett le arról, hogy valahogy a piacra kerüljön egy új légicég, amely mögött ők állnak.

Mint mondta, megvizsgálják a piacra való belépést, miután a szaúdi repülőterek megoldották a kapacitás-problémáikat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint ezek a problémák megoldódtak és a szaúdi légikikötők képesek lesznek a bővülési ütemet kezelni és megfelelő mennyiségű utast tudnak majd ellátni, akkor beteljesülhet vágyunk, hogy szolgáljuk valahogy az országot – fogalmazott Al Baker. Hozzátette, hogy elsősorban belföldi járatokat teljesítő légitársaságban gondolkodnak.

Az Al Maha eredetileg egy kilenc gépből álló Airbus A320-as flottával teljesített volna járatokat Dzsidda és Rijád, valamint egyéb kisebb város között. A gépek közül négy meg is érkezett a bázisul szolgáló King Abdulaziz Nemzetközi Repülőtérre, de mindegyiket tárolták, kereskedelmi forgalomban egyetlen egy mérföldet nem repültek Al Maha járaton. (Az anyacég egyes rövid távú járatain azonban használta ezeket a repülőgépeket, ez a kapacitás vélhetően jól jött az át nem vett A320neók helyett a Qatar Airwaysnek – a Szerk.).