Az Airbus hétfőn bejelentette és rá két napra, szerdán már meg is van az első megrendelője a megnövelt teljesítményű A330-as típusnak.

A közlekedési járművek finanszírozásával foglalkozó CIT Group lett az első megrendelője az új, teljesítménynövelt Airbus A330-as típuscsaládnak. Az amerikai nagyvállalat összesen 10 darab repülőgépet rendelt, amelyből 5 egy korábbi szándéknyilatkozat most véglegesített rendelése. A másik öt repülőgép pedig az új, nagyobb hatótávú Airbus A330-as típusra szól.

A megrendelést a CIT Group közlekedés finanszírozási elnöke, C. Jeffrey Knittel és Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója jelentették be a Farnborough Air Show harmadik napján. A ma aláírt szerződéssel a CIT-nek összesen 51 darabra nő Airbus A330-as típusokra szóló érvényes megrendelése.

A CIT Group részéről az elnök elmondta, hogy a most tett megrendelés tovább bővíti a cég portfolióját, méghozzá a világ egyik legkeresettebb szélestörzsű típusával. A CIT egyébként a lízingeléssel foglalkozó vállalatok között az egyik legnagyobb, amely A330-as flottával rendelkezik.

Az európai repülőgépgyár közleménye arról nem tesz említést, hogy a CIT Group melyik típusváltozatot választotta. Annyit azonban lehet tudni, hogy a szállítások 2014-ben veszik kezdetüket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus az idei Farnborough Air Show első napján jelentette be, hogy a légitársasági igényeket figyelembe véve növeli legnépszerűbb kéthajtóműves szélestörzsű típusának, az A330-as családnak a teljesítményét.

Az Airbus A330-asnak három kereskedelmi célú változata létezik: az A330-200-as, a hosszabb törzsű A330-300-as és a teherszállító A330-200F.

A gyártó bejelentése szerint elsőként az A330-300-as típuson vezetik be a megnövelt felszállósúly- (240 tonna), illetőleg hatótáv teljesítményt, majd ezek után következik a -200-as utasszállító és végül annak alapjaira épülő teherszállító, A330-200F változat.

Kínai igénybejelentés: 36 gépes szándéknyilatkozat

A mai nap másik Airbus bejelentése, hogy a China Aircraft Leasing Company (CALC) 36 darab A320-as típuscsaládba tartozó (ebből 8 darab A321-es) repülőgépre írt alá szándéknyilatkozatot.

A megállapodás a jelenlegi, tehát nem az új hajtóműopcióval kínált, Neo-családra szól, ugyanakkor nyitott a lehetőség, hogy a repülőgépeket üzemanyag fogyasztás csökkentő szárnyvégekkel, Sharkletekkel rendeljék, ugyanis az Airbus az idei év harmadik negyedétől ezt a korábbi típuscsalád újonnan rendelt modelljein is lehetővé teszi.

A kínai vállalatnak jelenleg összesen 11 darab Airbus van a birtokában, ebből öt darab A320-as, szintén öt darab A321-es és egy nagy hatótávú A330-as, valamint rövidesen átadásra kerül további három A330-as és öt A320-as a CALC-flotta számára.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!