Azonnali vizsgálatot indított a New York-i JFK repülőtér üzemeltetője, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétvégén egy eltörött vízvezeték miatt jelentős fennakadások voltak az üzemben.

New York fő repülőterét a múlt hét második felében még az ág is húzta. Nem elég, hogy a hóviharok és komoly fagyok miatt órákra le kellett állítani a gépek indítását és fogadását, még egy műszaki hiba is hátráltatta az üzemelést. Eltörött ugyanis egy vízvezeték, ami miatt a komplett 4-es terminált le kellett zárni, az ugyanis a csomagokkal együtt úszott a vízben.

A repülőtér üzemeltetője az időjárási körülményekkel ugyan nem tudott mit kezdeni, de a csőtörés okozta fennakadások már a főnököket, sőt, a politikusokat is kiakasztotta, ezért belső vizsgálatot kezdeményeztek.

A futópályákat és gurulóutakat vasárnapra éppen sikerült felszabadítani, amikor az eset történt. A forgalom még akkor sem állt teljesen helyre, többórás késések voltak.

Az 1-es és 4-es terminál alsó szintjét ekkor árasztotta el a víz, amely egy eltörött főnyomócsőből szabadult el. Nem csak az üzletek, de a teljes csomagkiadó rendszer vízben állt, és ezzel szinte a teljes nemzetközi forgalmat megakasztották. A legtöbb járatot törölték, vagy más repterekre irányították, amik közlekedtek, azok pedig esetenként 4-5 órát is késtek. Eközben a fagy miatt egyébként is lassabban működött a repülőtér egyes berendezéseinek meghibásodása miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az utasok emiatt jogosan háborodtak fel, voltak, akiket a landolás után több órán keresztül még a gépben várakoztattak, mivel vagy állóhely nem volt, vagy a kiszolgálást nem tudták volna megkezdeni. Erre a szálra kaptak rá a politikusok is, meglovagolva az utasok elégedetlenségét.

Az üzemeltető ezek után jelentette be, hogy azonnali vizsgálatot kezdeményeznek attól függetlenül, hogy a magántársasághoz tartozó főnyomócső az időjárási viszonyok miatt törhetett el. A Skift szerint a vizsgálat arra irányul, hogy milyen okok vezettek a cső eltöréséhez és arra, hogy az miért nem volt időjárásálló.

Mindeközben a forgalmi előtéren is voltak zűrzavarok, amelyekben két repülőgép összekoccant. A China Southern Boeing 777 jobb szárnya a Kuwait Airways boeing 777-es repülőgép farokrészének ütközött. A balesetben senki nem sérült meg, de a gépekben jelentős károk keletkeztek.