Az idén ünnepeljük a magyar motoros repülés kezdetének 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból a repülés barátai 2010. január 10-én, vasárnap 9:45 órai kezdettel megemlékezést és koszorúzást szerveznek az Örs vezér terén lévő repülési emlékműnél.

Az évforduló tiszteletére a Járműtörténeti Emlékekért Társaság Alapítvány (JET AGE) szervezésében 25 repülőgép tisztelgő repülést végez 9:50 és 10:00 óra között az ünnepség helyszíne felett.

A megemlékezésre minden érdeklődőt várnak a szervezők!

Adorján János (1882-1964) gépészmérnök 1906–1909 között Párizsban dolgozva ismerkedett meg a repüléssel és ennek hatására kezdett hazatérve itthon is a repüléssel foglalkozni. 1909-ben gróf Andrássy Géza támogatásával, Blériot monoplánjának mintájára építette meg a „Libelle” (Szitakötő) nevű kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-Dedics motorral szerelt repülőgépét. Első, sikeres felszállását 1910. január 10-én hajtotta végre Rákosmezőn. A próbaút egyben az első olyan alkalom volt, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.

“A Libelle nevű magyar repülő első próbaútja 1910. január 10-én volt. A gépet feltolták a Rákos-mezőnek az egykori Wander gyár felőli részén levő dombra, hogy a nekifutást megkönnyítsék. Adorján beült az ülésbe, és a motort berántották. A szuszogva működésbe lépő szerkezet hátul olajat fröcskölt, megnehezítve a gépet kézzel visszatartó segédkező dolgát. A pilóta intett, mire mindenki elengedte a gépet, és Libelle lassan gurulni kezdett. Mikor elérte a megfelelő sebességet, megemelkedett, és egyszer csak fenn volt a levegőben. Szépen, egyenletesen repült a hangárok felé. Magyar pilóta magyar repülőgépen a magyar légtérben, erre eddig még senki sem volt képes. Mikor Adorján a levegőben – ahol már-már súlytalanul könnyűnek érezte magát – körülnézett, észrevette, hogy a törzs bambuszrúdja erősen felgörbült, és az átlós huzalmerevítés egyes drótjai lazán lógnak a túl ritka törzsbordák között. Kutassy korábbi tanácsára enyhén előrenyomta a kormánykereket, mire a gép gyorsulva közeledett a füves-homokos rét felé. Adorján János ügyes kezű szakember, de tapasztalatlan pilóta volt. Ahelyett, hogy enyhén belehúzott volna a kormányba, inkább még erősebben előre nyomta az irányító szerkezetet. A Libelle pedig enyhe szögben belerepült a lágy homokba. A futó egyet reccsent, a drága francia Integral légcsavar eltörött, egyébként más komolyabb baj nem történt. A lelkes közönség azonban nem a szokásos gúnyos kacajjal, hanem kitörő lelkesedéssel ünnepelte a levegőt legalább ideiglenesen meghódító bajnokot. Ez volt az első pillanat, mikor magyar pilóta fölülről tekinthetett le Zuglóra”. (Magyar repülés története)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!