2013-ban 13,5 millió utas választotta a Wizz Airt, ami az előző évhez képest 12 százalékos növekedést jelent. Tavaly több mint 85 ezer Wizz Air járat szállt fel, amelyek 86 százalékos átlagos kihasználtsággal közlekedtek. A flotta jelenleg 45 darab Airbus A320 repülőgépből áll, amely az új gépek szállítását követően 53-ra bővül 2014-ben – áll a légitársaság tájékoztatójában.
Airbus A321-re adott le megrendelést a Wizz Air
Az új repülőgépek a légitársaság növekvő bázishálózatán szolgálnak majd. A Wizz Air már korábban bejelentette, hogy tizennyolcadik és tizenkilencedik bázisát az ukrajnai Lvovban és a romániai Craiovában nyitja meg 2014 során. A következő hónapokban új útvonalakkal bővül a Budapestről, Bukarestből, Szkopjéből, Szófiából, Vilniusból és Varsóból elérhető útvonalhálózat is.
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy újabb piacokra hozzuk el az alacsony árakat, és hogy tovább növeljük utasaink körét Európában és azon túl” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. – „Büszkék vagyunk rá, hogy 2013-ban 13,5 millió utas választott minket, és várakozással tekintünk a 2014-es évre, amikor két új bázist nyitunk, flottánk repülőinek száma pedig átlépi az ötvenet. Jelenleg több mint 300 útvonalat kínálunk, 35 országba. Nagyon alacsony áraink mindenki számára megfizethetőek, ráadásul kiegészítő termékeink és szolgáltatásaink lehetővé teszik utasaink számára, hogy utazási élményüket saját igényeikhez igazítsák” – tette hozzá Váradi József.
Magyarországról 2,2 millió utas utazott a Wizz Airrel 2013-ban, ami 23 százalékkal több, mint a tavalyi év során. A légitársaság bejelentette, hogy új útvonalakat indít Budapestről Alicentéba és Doneckbe, amelyek üzemeltetését 2014-ben kezdi meg. Az új útvonalakkal kiegészülve a Wizz Air útvonalhálózata Budapestről és Debrecenből összesen 37 célállomást kínál majd.