Elég csúnyán leszerepelt az amerikai Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA), mivel 17 tiltott eszközből 16-ot átengedett a repülőtéri ellenőrzésen.

 | © AIRportal.hu

A One mile at a time szakblog beszámolója szerint a TSA saját belső ellenőrzése fedte fel, hogy a repülőtéri ellenőrök milyen hanyagul kezelték a helyzetet. A Minneapolis – Saint Paul Nemzetközi repülőtéren a szervezet saját emberei próbáltak meg a repülőgépek fedélzetére olyan eszközöket, anyagokat felvinni, amelyek tiltólistán vannak, és az esetek 95 százalékában sikerrel jártak.

Az átengedett eszközök között volt robbanó eszköz, álfegyver és drog is.

A tesztet be sem fejezték, mivel a szervezet látva a katasztrofális eredményeket idő előtt lefújta.

A blog emlékeztetett, hogy nem ez az első eset, amikor a TSA nagyon csúnyán leszerepel a saját belső tesztjein, 2015-ben 70-ből 67 esetben engedtek át olyan eszközöket, amelyeket ki kellett volna szűrni az utasbiztonsági ellenőrzésen, ez szintén 95 százalékos eredmény. Úgy tűnik tehát, hogy a TSA egy dolgot biztosan tud: 95 százalékban átengedni a gyanús tárgyakat.

A szervezet a hírre reagálva közölte: sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánja a belső tesztek eredményeit, és semmilyen információt nem ad ki, amely veszélyeztetheti a közlekedés biztonságát.

Az eredmény annak tükrében kimondottan kínos, hogy az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma pont a közlekedés biztonságával takarózva tiltotta meg 10, többségében közel-keleti országból induló utasnak, hogy a mobiltelefonjuknál nagyobb elektronikai eszközt magával vigyen a fedélzetre.