Két éven belül, a repülőgépek karbantartásakor és javításakor most alkalmazott hagyományos, szemrevételezési módszerek szerepét átveszik a távirányítású eszközökkel, drónokkal végzett eljárások.
A tendenciáról Christian Suttner, a Starburst startup-inkubátor vállalat társalapítója és menedzsere beszélt az Amszterdamban zajló MRO Europe 2018 repülőgép karbantartási szakkonferencián.
A cégvezér szerint már most is vannak bizonyos jól alkalmazható technológiák, de az első nagy fejlesztések 2019-ben kerülnek piacra. A következő egy évben pedig igazi versenyfutás a fejlesztők számára, ki tudja minél inkább tökéletesíteni és eladni saját termékeit.
Suttner példaként a brit gyökerű easyJet low-cost légitársaságot említette, amely az elsők között integrálta a drónokat, mint kis méretű pilóta nélküli repülőeszközöket repülőgépei karbantartási folyamataiba.
A britek a nagy felbontású kamerával felszerelt eszközök segítségével könnyedén szemrevételezhetik a gépek nehezen hozzáférhető részeit, például azok tetejét vagy a hátsó vízszintes vezérsíkok felső felületét anélkül, hogy robusztus létrákat és egyéb eszközöket kellene megmozgatniuk.
Ennek köszönhetően jelentősen meggyorsíthatóak az időszaki karbantartások és szemrevételezések, így csökkenthető a földi kényszerpihenő ideje is, amikor az adott repülőgép nem termel hasznot a légitársaságnak.
A módszer jelenlegi egyetlen hátránya, hogy a drónokat biztonsági okokból csak hangárokban lehet alkalmazni, tehát az egy nap alatt szemrevételezhető gépek száma korlátozódik az adott reptér hangárkapacitásaira – írja az MRO Network.
Suttner szerint azonban ez pár éven belül megváltozik, ennyi idő azonban még kell a szükséges biztonsági technológiák és eljárások kifejlesztéséhez.
Hozzátette, a dróntechnológiától elzárkózó légitársaságok és karbantartó cégek nagyon rövid időn belül hátrányba kerülnek innovatívabb versenytársaikkal szemben, a felzárkózás pedig pár év múlva már igencsak küzdelmes lehet.