Címlap 2025

Éves cikkek: 2025

Csaknem 63 millió utast szállított tavaly a Wizz Air

A diszkont légitársaság közel 300 ezer járatán 62,8 millió utast szállított 2024-ben, ebből 6,4 millióan utaztak a magyarországi járatokon, a flotta pedig 226 repülőgépesre bővült.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Újra lesz repülőtér Miskolcon

A Miskolc City Airport sportcélú, egyelőre füves futópályával rendelkező repülőtér lesz, de üzleti gépek fogadására is alkalmas lesz, kialakítása eddig mintegy 200 millió forintba került.

Mégsem kér az A350-1000-esből az Air Algerie

Az algériai légitársaság megváltoztatta szerződését, két Airbus A350-1000-es helyett három A330-900neót rendelt inkább.

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.

Öt új útvonalat nyit Pozsonyból a Ryanair

Az ír fapados Bari, Gdansk, Milánó-Malpensa, Szkiathosz és Zadar repülőtereire indít közvetlen járatokat Pozsonyból az idei nyári menetrendben, októbertől pedig egy harmadik repülőgépét is a szlovák fővárosban állomásoztatja majd.

Tel-Aviv – Debrecen járatot indít az Israir

Az izraeli légitársaság közlése szerint járataik április 24-től, hetente két alkalommal közlekednek majd Debrecenbe.

Évi ötvenre növeli a C919-es gyártási rátáját a Comac

A kínai gyártó 2025-ben 30 új generációs keskenytörzsű repülőgép összeszerelését tervezi, aztán évi 50-re növeli az éves gyártási rátáját.

Sheet metal technician

Skyways Technics

Balesetet szenvedett egy An-26-os áruszállító

A Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Kongolo repülőterén a leszállás után becsuklott egy Antonov An-26-os egyik főfutóműve, a repülőgép elhagyta a futópálya felületét és egyik hajtóműve is kigyulladt, személyi sérülés nem történt.

A Challenge Group lesz a Boeing 777-300ERSF első európai üzemeltetője

Két, áruszállítóvá alakított Boeing 777-300ER-t lízingel az AerCaptől a légiáru-szállításra szakosodott Challenge Group máltai bejegyzésű légitársasága.

Tízmillió forinttal támogatja a Heim Pál Gyermekkórházat a HungaroControl

A magyar léginavigációs szolgáltató a cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek gyógykezeléséhez és speciális diagnosztikai eszközök beszerzéséhez járul hozzá.

Január végétől normál díjas telefonszámon hívható a Wizz Air ügyfélszolgálata

Megszünteti emelt díjas telefonszámát a Wizz Air január 28-tól, a magyar ügyfelek ezentúl a légitársaság megújult súgóközpontjában egyszerűbben találhatják meg a legszimpatikusabb érdeklődési módot, köztük az ügyfélszolgálat helyi tarifás telefonszámát is.

A Eurowingsnél landonlak a Lufthansa-csoport megrendelt 737-esei

Airbus A319-eseit és régebbi Airbus A320-asait Boeing 737-8 (MAX) típusú repülőgépekre cseréli a német diszkont légitársaság.

Bombafenyegetést kapott egy Budapestre tartó Ryanair-járat

A hétfőn Koppenhágából a magyar fővárosba tartó gép leszállt a Liszt Ferenc reptéren, az átvizsgálás idejére, átmenetileg le kellett zárni az 1-es futópályát.

Madarak maradványait találták a túlfutott koreai gép hajtóműveiben

A dél-koreai balesetvizsgálók a december 29-i katasztrófában érintett Boeing 737-es mindkét hajtóművében madármaradványokat azonosítottak, eközben az ország több repülőterén is lebontják vagy biztonságossá teszik a futópályák végén lévő építményeket.

Megelőzte Bécset a Liszt Ferenc reptér a cargo mennyiségében

Közel 300 ezer tonna árut kezeltek 2024-ben a budapesti légikikötőben, amely 48,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és meghaladja Schwechat teljesítményét is.

Budapesten nőtt a legnagyobb mértékben az utasok száma a régióban

Ismét harmadik lett a Liszt Ferenc reptér a régiós fővárosok között, a legtöbb utas Bécsben fordult meg, míg a járvány előtti eredményt egyedül Prága nem érte még el.

Öt hónapos kényszerszünet után újra repül a Boeing 777X

Miután a típus hajtóművét és sárkányszerkezetét összekötő szerkezeti elemen felfedezett sérülés miatt tavaly augusztusban földre parancsolták a teljes tesztflottát, most szállt fel először 777-9-es.

Együttműködésre lép a HungaroControl a BME-vel

A Műegyetem és a HungaroControl együttműködési megállapodása előmozdítja a légi közlekedési szektor korszerűsítését célzó közös projektek megvalósítását, és serkenti az iparági kutatás-fejlesztési tevékenységet.

Két bérelt 747-es áruszállítóval reagál a növekvő keresletre az Emirates SkyCargo

Az ázsiai e-kereskedelem bővülése miatt a légiáru-szállításban tapasztalható igények kielégítése érdekében az Emirates SkyCargo két Boeing 747F-et állít forgalomba.
Hirdetés
Translate »