A FedEx által birtokolt Fedex Express és az amerikai Boeing repülőgépgyár szerdán írta alá a papírokat arról, hogy a fuvarozó cég összesen 4 darab Boeing 767-300F típusú szállítógépet rendel.

James R. Parker, a FedEx Express vezérigazgató-helyettese az üzletkötés után a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új repülőgépek kiválóan fogják helyettesíteni a társaság egyre öregedő MD-10-esekből álló szállítógép flottáját. Továbbá az új típussal gazdaságosabban lehet járatokat üzemeltetni, valamint sokkal megbízhatóbbak a sokkal öregebb háromhajtóműves példányoknál.

A döntést az is megkönnyítette, hogy a FedEx már rendelkezik egy 46 darab ugyanilyen típusra szóló megrendeléssel, valamint üzemeltet a flottájában Boeing 757-eseket, mely részben hasonlít a 767-esre. Ez a hasonlóság nem véletlen, mivel a Boeing direkt úgy alakította ki az új típus pilótafülkéjét, hogy az addig 757-est üzemeltető társaságoknak ne kelljen sokat költeni a személyzet átképzésére. Szempont volt még a sok ugyanolyan alkatrész mely szintén leegyszerűsíti a 767-esek és 757-esek együttes üzemeltetését. A FedEx-nek egyébként nem fog különös nehézséget okozni az a minimális átképzés, melyen a leendő gépeket repülő pilótáknak át kell esni, mivel cég rendelkezik egy saját szimulátorral is.

A Boeing 767-300F mintegy 58 tonnányi terhet képes szállítani, akár interkontinentális távokra is, de alkalmas lehet regionális, vagy ráhordó járatok lebonyolítására is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A jelenlegi megrendeléssel a logisztikai cég összesen 50 darabra növelte rendeléseinek számát a típusra.
Fotó: Boeing Company

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!