Közel 300 csomagot címkézett újra és ezzel térített el egy reptéri munkás Szingapúrban, hogy felhívja a figyelmet a rossz munkakörülményekre. A Singapore Airlines-nak 30 ezer dolláros kárt okozott, 20 napra börtönbe zárták.
A Simple Flying szerint a Changi repülőtéren dolgozó férfi a Singapore Airlines földi kiszolgálójának dolgozott egy alvállalkozón keresztül, csomagrakodóként. Úgy érezte, túl sokat foglalkoztatják őket, ehhez képest alul vannak fizetve, és semmilyen támogatást nem kaptak sem a munkáltatótól, sem ügyfelüktől.
Egy ponton túl megelégelte, hogy senki nem foglalkozik a problémáikkal, ezért úgy döntött, balhét rendez, és talán a legfájóbb ponton rúgott oda a cégnek.
Négy hónap alatt, 2016 novemberétől 2017 februárjáig a férfi 286 poggyász szalagját cserélte ki.
Ennek egyenes következménye volt, hogy azok nem a rendeltetési helyükre, hanem máshová érkeznek meg, az utasok így nem kaphatták kézhez a csomagjaikat.
A Singapore Airlines és fapados leányvállalata, a Silk Air számára kész tortúra volt, mire megtalálták minden utas csomagját, és eljuttatták a tulajdonosának, emellett átszámolva mintegy 30 ezer amerikai dollárnak megfelelő összeget voltak kénytelenek kártérítésként kifizetni.
Arról nincsenek információk, hogy az esetre hogyan derült fény. Sajtóhírek szerint a férfi elvesztette állását, és kiderült, hogy amit tett, bűncselekménynek számít. Az első fokon eljáró bíróság 20 nap börtönre ítélte: minden egyes napért, amikor átszalagozott bőröndöket, egy nap börtönt kapott.
Azt szintén nem tudni, hogy a férfi fellebbezett-e a döntés ellen, mint ahogy azt sem, hogy a Singapore Airlines kérni fogja-e kára megtérítését.