A két London közeli repülőtér hosszú távú parkolójában felállított sátrakban a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat munkatársai és családtagjaik az autójuk elhagyása nélkül teszteltethetik magukat a koronavírusra.
A Gatwick repülőtér parkolójában lévő tesztközpont április 8-tól, minden nap reggel 9 és délután 5 között várja az egészségügyben dolgozókat, akik előzetes időpont-egyeztetés után itt biztonságosan teszteltethetik magukat.
„Örömünkre szolgál, hogy támogatjuk a koronavírus elterjedésének megfékezésére irányuló erőfeszítéseket azzal, hogy vizsgálati központot alakítottunk ki az egészségügyben dolgozók számára. Amellett, hogy a repülőtér továbbra is nyitva van az külföldön rekedt állampolgárokat hazaszállító járatok előtt, szívesen segítjük az egészségügyet, a kormányt és az országot, ahogy csak tudjuk” – mondta el Stewart Wingate, a Gatwicki légikikötő vezérigazgatója.
Gatwick után a Stansted reptér hosszú távú parkolójában is autós tesztpontokat alakítottak ki, ez a 13. az Egyesült Királyságban, itt is az egészségügyi dolgozókat és azok családtagjait fogadják.
A központban 5 autós sávban végeznek teszteket előre egyeztetett időpontban, a mintákat pedig laboratóriumban elemzik, és néhány napon belül megküldik az eredményt.
„Büszke vagyok arra, hogy ha csak egy kis részben is, de a Stansted is szerepet vállalhat a vírus elleni küzdelemben azzal, hogy a frontvonalban fáradozó egészségügyi dolgozókat teszteljük. A vírus kezdete óta kapcsolatban állunk a kormánnyal, hogy minél több területen tudjuk segíteni a küzdelmet: a vizsgálati központ mellett a repülőtér az mentesítő járatokat is fogadja, valamint a megnövekedett cargo forgalmat kezeli, amely a létfontosságú egészségügyi eszközöket szállítja az országba” – mondta el Ken O’Toole, a Stansted reptér vezérigazgatója.
Korábban megírtuk, hogy a legnagyobb londoni repülőtéren, a Heathrow-n is drámai mértékben visszaesett a forgalom, de a csak árut szállító járatok száma jelentősen nőtt.