BIM koordinátor (Villamosmérnök)
– pozíció a Budapest Airportnál

Ha szívesen vennél részt egy nemzetközi cég BIM transzformációjában, szívesen látnád át és értenéd meg egy repülőtér működését, szeretnél egy összetartó, jó hangulatú csapatban dolgozni és nyitott vagy az izgalmas kihívásokra, tanulásra, akkor jelentkezz a Budapest Airport BIM csapatába!

Ilyenek vagyunk mi:

A Budapest Airport Magyarország legnagyobb nemzetközi repülőterét üzemelteti. 2022-ben elnyertük a brit „Investors in People” kiváló munkáltatóknak járó, arany fokozatú nemzetközi elismerését. A minősítés szerint a BUD munkavállalói büszkék a munkahelyükre, érzik azt, hogy az ő véleményük és ötleteik is számítanak, feladataikat pedig változatosnak és érdekesnek tartják. A repülőtéri utasforgalom növekedésével folytatódik a fejlődés, ami mellett elköteleztük magunkat, és ennek most te is részese lehetsz!
Ha nálunk dolgozol nyitott, nemzetközi munkahelyi légkört, sokszínű és összetartó csapatot találsz , ahol mindannyian elkötelezettek vagyunk a minőség, a fejlődés és a minél jobb utasélmény biztosítása mellett!

Ezekre a feladatokra számíthatsz nálunk:

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
  • Projektek BIM feladatkiírásának (EIR) elkészítése
  • BIM sablonok készítése
  • BIM modellek frissítése, ellenőrzése, naprakészen tartása.
  • A meglévő CAD/BIM  alaprajzok naprakészen tartása
  • Kis léptékű épületek felmérése és feldolgozása BIM környezetben
  • BIM állományok létrehozása, feldolgozása és naprakészen tartása
  • BIM és egyéb digitális platformok ismeretéhez szükséges oktatási anyagok összeállítása

Ezt várjuk tőled:

  • Villamosmérnök BSc végzettség
  • Minimum 1 év BIM rendszerek alkalmazásában szerzett tapasztalat
  • Autodesk Revit, AutoCAD és Navisworks felhasználói szintű ismerete
  • Előnyt jelent tervezési, kivitelezési vagy épületüzemeltetési területén szerzett tapasztalat
  • Jó szervezőkészség, részlet orientáltság, jó problémamegoldási és döntési készség
  • B kategóriás jogosítvány;
  • Angol nyelvtudás

Ez vár rád nálunk:

„A BIM Koordinátor pozícióban részese lehetsz egy Magyarországon úttörőnek számító digitális infrastruktúra megvalósításának egy nagyon különleges környezetben, ami egyszerre rugalmas és tele van izgalmas kihívásokkal! A pozíció és a reptér lehetőséget ad a fejlődésre, első kézből tanulhatsz nemzetközileg elismert szakemberektől, szervezetektől és partner repterektől.” – Hajdu Krisztián – BIM menedzser – LinkedIn profil

„A Budapest Airport BIM csapatában egy nyitott, konstruktív és támogató környezetben dolgozhatsz a repülőtér épített infrastruktúrájának digitalizálásán! Munkád során különleges, itthon egyedülálló repülőtéri műszaki rendszerekkel és nemzetközi nagyvállalati munkakultúrával találkozhatsz. A digitalizálás folyamatában a biztonsági és a fenntarthatósági szempontok különös figyelmet érdemelnek, melyekkel munkád során kiemelten foglalkozhatsz majd.” – Csallóközi Dániel – BIM koordinátor LinkedIn profil

Ezen kívül:

  • Heti 2 nap home office lehetőség (laptop és céges telefon biztosítva)
  • Pezsgő munkahelyi élet: változatos céges programok (Grill party, Mikulás buli, Karácsonyi buli, Runway run és egyéb sportesemények, stb.), csapatépítő programok, ingyenes Budapest Park jegyek (küzdőtérre és a saját party terminálunkba is)

 A leendő munkahelyed:

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a 18. kerület és Vecsés mentén húzódik. Könnyen elérhetőek vagyunk a 200E busszal Kőbánya-Kispestről, Ferihegy vasútállomás pedig itt áll közvetlenül mellettünk (a Nyugati pályaudvarról és Zuglóból is negyedóránként közlekednek vonatok). Autóval a gyorsforgalmi úton vagy az M0-áson keresztül lehet megközelíteni minket, és a parkolás miatt sem kell aggódnod!

Ha úgy érzed, hogy motiváltan végeznéd ezeket a feladatokat, várjuk jelentkezésedet önéletrajzoddal és motivációs leveleddel ezen a linken!

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!