Bejelentette a svéd és a norvég kormány, hogy a Scandinavian Airlines-ban lévő részvényeikből összesen 7 százalékot eladtak a minap. Közlésük szerint ez csak az első lépés, a jövőben folyamatosan csökkenteni kívánják tulajdoni hányadukat. A 2010-ben pénzügyi gondokkal küzdő légitársaságot állami részvényvásárlással segítették ki annak idején.
Eladott huszonhárommillió részvényt a Scandinavian Airlines (SAS) nála lévő részesedéséből a svéd és a norvég kormány. A ch-aviation portál szerint ez 7 százaléknyi tulajdont képvisel összesen.
A svéd kormány részesedése így 21 százalékról 17,2-re csökkent, a norvég államé pedig 14-ről 11,5-re. Dánia, amely 14 százalékot birtokol, nem vett részt a tranzakcióban.
A közös közlemény szerint az ügylet nagyjából 350 millió svéd koronát, mintegy 40 millió USA-dollárt hozott a két államnak, amelyek „sikeresként” értékelték az eladást. A vásárlók norvég és egyéb országbeli befektetők voltak.
Monica Maeland norvég kereskedelmi és ipari miniszter szerint a kormányának szándéka az, hogy megerősítse a magántulajdont az országban, és ez a tranzakció e célnak megfelelt. Hozzátette: az állami részesedés kérdését ügyenként kell vizsgálni, és nincs ok arra, hogy egy kormány légitársaságot birtokoljon.
A svéd és norvég kormány közlése szerint a mostani ügylet csak az első felvonás volt, lépésről lépésre ki akarnak vonulni a SAS-ból az állami szervek
– írja az aero.de a cikkében. Reményeik szerint ugyanis egy jelentős, szakmai befektető érkezik, amely előtt így könnyebb az út.
Korábban hírbe hozták a Lufthansát is, de amint az AIRportal.hu is megírta, a közelmúltban a német holding közölte, hogy nem szándékoznak bevásárolni SAS-részvényekből, inkább a partnerséget tekintik célnak.
A Bloomberg hírügynökség cikke emlékeztet arra, hogy egyébként 2010-ben a SAS-t a három részes állam, Svédország, Dánia és Norvégia részvényvásárlással segítette ki a pénzügyi krízisből, növelve tulajdoni hányadukat. Az utóbbi években a skandináv légicég átalakította működését, és tavaly már nyereséget jelentett.