Nagy bevásárlást tart az Alaska Air Group, először egy légitársaságot vettek, most pedig egyik leányvállalatuk, a Horizon Air szerzett be 30 darab E175-ös Embraert.
A légitársasági csoport honlapján közöltek szerint a seatac-i székhelyű regionális cég 1981-óta íródó történetének legnagyobb rendelését adta le, a háromosztályos kabinkonfigurációban érkező gépek mind az Alaska Airlines rövidebb járatait teljesítik majd.
Az első gépek már a jövő évben megérkeznek és három év alatt veszik át mind a harmincat, sőt, további 33-ra is opciót szereztek. Az üzlet értéke listaáron számolva 2,8 milliárd dollár volt.
Jelenlegi tervek szerint a gépeket a nyugati-parti, folyamatosan fejlődő regionális hálózaton állítják forgalomba 2017 szeptemberétől az Alaska Airlines-zal kötött kapacitásvásárlási megállapodás alapján. Az érkező Embraerekkel 15 darab Bombardier Q400-ast is kiváltanak, amelyeket 2018-ig kell a lízingbe adónak visszaadni.
A gépeken 12 elsőosztályú, 16 „prémium osztályú” és 48 turista szék lesz, a fedélzeti szolgáltatások között pedig Wi-Fi is lesz.
Az Alaska Air úgy tnik tavaszi nagy bevásárlást tart, a múlt héten 4 milliárd dollárért légitársaságot vásároltak, a Virgin Americát a jetBlue elől halászták el.