Több réteg ruha, csokival való vesztegetés, antik fazék – ezekkel az érvekkel próbálták a Norwegian utasai elkerülni a karácsonyi időszakban a túlméretes, túlsúlyos poggyász feladását.
A norvég diszkont légitársaság közleménye szerint ötven, a London-Gatwick repülőtéren dolgozó kiszolgálóját kérdezte meg, hogy melyek voltak a legextrémebb esetek.
A légitársaság vezetői meglepődtek ezen a gyakorlaton, mivel – mint írták – egy kézipoggyász, illetve egy kisebb csomag ingyen a fedélzetre vihető, és túlsúlydíjaik is alacsonyabbak az angol átlagnál. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a feladott poggyászért – amelynek súlykorlátja 20 kilogramm – fizetni kell, ennek mértéke az úticéltól függ.
A tíz legdurvább történet szerint az utas…
– három nadrágot viselt, kabátja zsebeibe pedig egy pár cipőt tuszkolt
– feladta a poggyászát, majd azt kérte, hogy ajánlják fel jótékony célra
– háziállata hamvait vitte, és kérte, hogy tekintsenek el ettől a ténytől
– megpróbálta a frissen vásárolt csokival megvesztegetni a kiszolgáló személyzetet
– megtagadta az együttműködést, azt hajtogatva „Me no speak English”
– két farmert hajtogatott össze és sálként hordta
– azt mondta, törékeny antik kerámia van a csomagban
– két öltönyt viselt
– állította, hogy a hitelkártyáján nincs elegendő pénz a túlsúly kifizetésére
– két téli kabátot viselt és a derekára kötött három kötött pulóvert.