Vizsgálja az eilati járatnyitást az Up by El Al, a tengerparti városban 2017-ben nyílik meg az új repülőtér, és szeretnék visszaállítani a két város közötti légi forgalmat – jelentette be Váradi János, a légitársaság magyarországi vezetője.

Budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar főváros és Tel Aviv közti járataik átlagosan 90 százalékos töltöttséggel üzemelnek, javítani kell viszont azon, hogy több magyar utasuk legyen.

Ismertetése szerint a magyar utasok aránya mindössze 20 százalék, ezt jövőre 25 százalékra szeretnék módosítani. A budapesti gépeken ez év októberéig 125 ezer utasuk volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 106 ezren repültek velük.

Az El Al nem rég adott le megrendelést kilenc darab Boeing 787 Dreamlinerre, Váradi János reméli, hogy a foglalásoktól függően menetrend szerinti járattal Budapestre is ellátogat majd a géptípus.

Az Up by El Al branddel kapcsolatban elhangzott az is, hogy a cég azt sikersztorinak tartja, bár minden európai útvonalon nem fogják bevezetni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Sikeres brand lett az Up by El Al | © AIRportal.hu

Sikeres brand lett az Up by El Al


Váradi János beszámolt arról is, hogy a légitársaság minden idők legerősebb harmadik negyedévét teljesítette, 208 millió dollár üzemi eredményt értek el, amelyet az alacsony kerozinárak is segítettek.

Utasból sem volt hiány, a Budapest és Tel Aviv közti járataik átlagosan 90 százalékos töltöttséggel üzemelnek, javítani kell viszont azon, hogy több magyar utasuk legyen. Ismertetése szerint a magyar utasok aránya mindössze 20 százalék, ezt jövőre 25 százalékra szeretnék javítani.

A légitársaság fejlesztést is végrehajtott a ferihegyi repülőtéren, százmillió forintos ráfordítással egy új csomagellenőrző rendszert telepítettek, amely a repülőtérivel együtt vizsgálja át a gép fedélzetére feladandó csomagokat.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!