Újabb megrendelőre derült fény azok közül, akik az Airbus megnövelt felszállósúlyú, 242 tonnás A330-asát választották, miután az európai repülőgépgyár ma hírt adott róla, sikeresen teljesítette szűzfelszállását az Air China első ilyen típusa.
Megvan az EASA típusengedélye a 242 tonnás A330-300-asnak
Nem elvéve az Airbus-közlemény ünnepiességét és az A330-as program dicséretét, de azért csak meg kell jegyezni, hogy a széles publikum előtt most, ezzel a hírrel válhatott ismertté, hogy az amerikai Delta Air Lines után melyik az a légitársaság abból az összesen tizenegyből, amely a megnövelt felszállósúlyú A330-ast választotta. Az Airbus ugyanis valami miatt a teljes lista közlésére egyelőre nem hajlandó, és külön érdeklődésre sem adtak tájékoztatást a vevőik kilétéről.
Mindenesetre a tények sorát gazdagítja, hogy az Air China gépe felszállt, és ezzel a berepülési programnak átadták. Az A330-300-as pedig azért is különleges, mert ez lesz a kínai légitársaság flottájának 50. A330-as Airbusa, amelyre egy a törzsre helyezett matrica is igyekszik figyelmet hívni. Az már csak hab a tortán, hogy egyben Kína első 242 tonnás A330-asa is a szóban forgó gép, merthogy a Delta Air Lines májusi premierje óta még egyetlen más légitársaságról sem adott hírt az Airbus, amely ezt az A330-as verziót vette volna birtokába.
Menetrendszerű pekingi járataival a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is jelenlévő Air China az Airbus közlése szerint még szeptemberben átveheti a gépet. A híradást ezért most rövidre fogták, inkább a képi jellegnek és a fő üzenetnek, a felszállásnak hangsúlyt adva. A nagyobb és ünnepélyes körítés bizonyára majd az átadási ceremóniára koncentrálódik, de egy kis történeti háttérre azért így is futotta.
Az Airbus megemlékezett róla, hogy az Air China csaknem tíz éve, 2006-ban állította forgalomba az első A330-asát, és a típus azóta tölti be meghatározó szerepét a flottában, elősegítve a légitársaság növekedését belföldi és nemzetközi forgalmukban egyaránt.
A megnövelt felszállósúlyú A330-ast az Airbus elsőként a hosszított törzsű, A330-300-as változatban tette elérhetővé, de lesz A330-200-as is 242 tonnás kivitelben. A rövidebb törzsű verzió várhatóan 2016-ban áll a megrendelői rendelkezésére.
Kiemelt jelentőségű, hogy a 242 tonnás A330-as valójában az új hajtómű opciós, 2017 végére ígért A330neo alapjait adja, amely még hatékonyabb üzemű lesz, holott az A330-as teljesítményén ezzel a csomaggal is mintegy 500 tengeri mérfölddel nagyobb hatótávot és további 2%-os fogyasztás csökkentést sikerült elérni.