A Qatar Airways október 1-jétől már közvetlen járatokat is kínál Doha és a horvát főváros, Zágráb között. A leválás viszont egyelőre csak részleges lesz, mivel a hét négy napján továbbra is a jelenlegi rendben, a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren keresztül megy majd a járat.
A Qatar Airways mindössze két évvel ezelőtt, 2012 májusában vette fel útvonalhálózatába Zágrábot, amelyet budapesti járatának meghosszabbításaként kezdett el üzemeltetni, de az ötcsillagos légitársaság máris elérkezettnek látja az időt, hogy önállósítsa a horvát fővárost.
Tény és való, egyelőre csak részben, október 1-jétől ugyanis a hét négy napján változatlanul Budapesten keresztül működik a járat, de a fennmaradó három napon Doha és Zágráb közvetlen összeköttetésbe kerül az utazóközönség számára.
A Qatar Airways tájékoztatása szerint a direkt zágrábi vonalon Airbus A320 típusok fognak repülni, amellyel annak idején, 2011 januárjában Budapestre is elkezdett üzemelni a Qatar, és amely napjainkban is rendszeres vendége a két főváros légikikötőinek. A közvetlen járat feltétlen előnye, hogy a menetidő 6 órásra redukálódik, amely nemcsak a repülés hosszában hoz kedvezményt, hanem egyáltalán a Horvátországba, illetőleg onnan Katarba utazók szempontjából felesleges budapesti leszállást és a fedélzeten töltött várakozást is kiiktatja.
Annak idején bizony még magának Akbar Al Bakernek, a Qatar vezérigazgatójának sem volt szabad kiszállni a gépből Budapesten, amikor a nyitás alkalmával Zágrábba repült, 2012. május 9-én. Nos, ezt az apró kellemetlenséget a hét három napján meg lehet majd spórolni.
Veszteség viszont, hogy három nappal kevesebbel lehet csak Budapestról Zágrábba utazni, a Qatar a járatnyitással egyidőben ugyanis kereskedelmi jogot szerzett a két főváros közötti jegyértékesítésre és utasszállításra is.
Az új menetrend a budapesti számára is hoz változást
Ami a menetrendet illeti, hétfőnként, péntekenként és szombatonként lesznek a zágrábi közvetlenek.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)
Az új kiosztás szerint hétfőn, pénteken és szombaton október első napjától kezdve QR 217 járatszámmal reggel 07:05-kor száll fel a Qatar Airbusa Dohából és 11:55-kor érkezik Zágrábba, ahonnan QR 218 azonosítóval 12:55-kor indul vissza az Öböl felé és este 19:15-kor már Dohában is van. Ezeken a napokon a budapesti járat menetrendje is más lesz. A QR 213 reggel 07:25-kor száll fel a dohai Hamad repülőtérről és déli 12:00-kor érkezik Budapestre, ahonnan QR 214-ként már kora délután, 13:00-kor visszaindul és 19:15-kor van ismét Dohában.
Keddenként, szerdánként, csütörtökönként és vasárnaponként marad az eddigi rend: a QR 209-es reggel 07:40-kor száll fel, 12:15-kor landol Budapesten, ahonnan QR 209-ként 13:15-kor tovább repül Zágrábba, oda érkezik 14:10-re, majd QR 210-esként 15:10-kor ismét felszáll és 16:05-kor Budapesten van. Az innen Dohába tartó járat 17:05-kor startol és éjfél előtt, 23:20-kor ér földet a katari fővárosban.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)
Akbar Al Baker elmondta, a nyitás óta az elmúlt két évben Zágráb az egyik legnépszerűbb európai desztinációjukká nőtte ki magát, ezért hát a változtatás. Budapestről viszont nem tett említést, ezért csak remélni lehet, az is hasonlóan jól muzsikál, s akár rövidesen szélestörzsű géppel való forgalmat is kaphat a Qatar részéről, de addig is maradnak a jól bevált A321-es Airbusok, főleg ami dúsabb nyári szezont illeti.
Bécset pedig már biztos irigykedve szemlélhetjük, mivel szeptember 1-jétől oda garantáltan nagyobb géppel, Airbus A330-200-assal közlekednek a katariak. Hozzá kell tenni, a Qatar a járatnyitást követő tíz évvel találta érettnek erre Bécset, és az is igaz, ott van egy komoly versenytársa, a dubaji Emirates is.