Az Aerion 2002 óta fejleszti és tervezi azt az as2 típusnevű 1,6 Mach szuperszonikus sebességre képes három-hajtóműves repülőgépet, melynek koncepcióját a genfi EBACE (European Business Aviation Convention & Exhibition) szakmai kiállítás keretében prezentált.

Az as2 egy igen bonyolult, de a szuperszonikus képességekre fókuszáló és azt maximálisan elősegítő aerodinamikai külsőt kap, melynek segítségével a gép maximális sebessége elérheti az 1,6 Mach-ot, ez a hangsebesség 1,6 szorosa, ami 1975 km/órát jelent. A gép ezt a sebességet csak a nyílt óceánok felett használhatja ki, ugyanis a hangsebesség átlépése, hangrobbanással jár, ami a földön képes komoly károkat okozni, de az élő szervezetek számára minimum zavaró. A szárnyak a NASA közreműködésével kerültek kifejlesztésre. Az SNLF (Supersonic natural laminar flow) szárnyak segítségével olyan áramlási viszonyok keletkeznek, melyek maximálisan kihasználják és elősegítik a lamináris áramlás által keltett felhajtóerőt, persze ehhez a szárny profilja és alakja is hozzájárul.

A vállalkozás sikerességét azonban nagyban befolyásolja, hogy képes lesz-e találni olyan gyártó partnert, aki hajlandó áldozni a gép prototípusának legyártására, a berepülési program lebonyolítására és a későbbi sorozatgyártás beindítására. A feladatot nehezíti, hogy az Aerion egyelőre nem talál megfelelő hajtóművet, a korábban számításba jövő Pratt&Whitney PT8D teljesítménye ugyanis nem megfelelő a szuperszonikus üzemre. Továbbfejlesztésekkel viszont a mostani erőforrások is alkalmassá válhatnak a koncepció repülőgép meghajtására, ez ügyben a nagy hajtómű gyártó vállalatokkal (Pratt&Whitney, GE, Rolls Royce) tárgyalást folytat az Aerion vezetősége.

A vállalat a most közreadott koncepció alapján, nem csak a hajtóművek számán, hanem a géptörzs méretén is módosítást hajtott végre, mivel az szélesebb és hosszabb is lett. Továbbá a korábban kettő hajtóműre tervezett hátsó traktust is komolyan át kellett alakítani, így a mostani tervben az erőforrások már a géptörzsön kívülre kerültek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A grafikán látható, hogy az egész gép a szuperszonikus sebesség elérésére lett tervezve. A hajtóművek beépítési módja jelentősen csökkenti a zajkibocsátást. (Forrás: Aerion) | © AIRportal.hu

A grafikán látható, hogy az egész gép a szuperszonikus sebesség elérésére lett tervezve. A hajtóművek beépítési módja jelentősen csökkenti a zajkibocsátást. (Forrás: Aerion)


A biznisz jetek ára igen magas 80-100 millió dollár lesz, köszönhetően a szuperszonikus képességhez fűződő komoly kutató-fejlesztő munkának és a nem mindennapi technológiáknak. Az előzetes piackutatás eredményeképpen az Aerion 20 év alatt 600 SSBJ (Super Sonic Businnes Jet) eladását reméli és, amíg az érdeklődés ilyen nagy, a vállalkozás nem kívánja abbahagyni a koncepció megvalósításának lehetőségét.

A első repülőképes as2 2018-2019-ben szállhat fel és a tervezett 24 hónapos berepülési program végeztével 2021-ben állhat forgalomba az első civil, szuperszonikus üzleti jet.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!