Megérkezett az Air Canada flottájába az első Boeing 787-8 típusú új generációs utasszállító abból a 37 gépes rendelésből, amelyet 2019-ig bezárólag teljesít az amerikai repülőgépgyár.
Kanadában az első Dreamliner üzemeltetőt köszönthette a Boeing az Air Canada személyében, az Amerikai Egyesült Államok északi szomszéd országába ugyanis a típus 2011-es bevezetése óta eddig még nem szállítottak 787-es gépet. Az első átadására (C-GHPQ) május 18-án került sor, amelyet még 14 darab 787-8-as, majd a későbbiek folyamán, 2015 júliusától 22 darab hosszított törzsű, 787-9-es fog követni.
Az Air Canada a teljes flottához a General Electric GEnx hajtóműcsaládját választotta. A típus fedélzetén debütál az új International Business Class kabintermék, amely 20 utasnak (1-2-1) kínál férőhelyet, miközben a prémium economy 21 (2-3-2) és a hagyományos turista osztály 210 személy (3-3-3) befogadására képes a 787-8-as szérián, amelyből a tervek szerint idén további öt példányt vesz flottájába a légitársaság.
Az első kanadai 787-es az ilyenkor szokásos módon a személyzet gyakorlatszerzésére érdekében eleinte rövidebb hatótávú útvonalakat fog teljesíteni Toronto és Montréal, valamint Vancouver városai között. A típust csak ezután helyezik hosszú távú járatokra, mint Zürich, vagy London, de ezek is még csak a bemelegítést szolgálják, mivel Tel Aviv, aztán Tokió-Haneda lesznek az Air Canada dedikált Dreamliner célpontjai.
Annak érdekében, hogy a felkészülés, a típus bevezetése a lehető leggördülékenyebben történjen az Air Canada és a Boeing közötti szerződés értelmében a gyáriak repülési és karbantartási tréningeket is biztosítanak a légitársaságnak, amely így még nagyobb precizitással és hatékonysággal tudja majd üzemeltetni a típust.
A költséghatékonyságot szem előtt tartva a legújabb generációt képviselő, kompozit építésű Dreamlinerek a flotta Boeing 767-300ER típusait hivatottak váltani, amelyeknél 20%-kal kedvezőbb az üzemanyag fogyasztásuk és a fedélzeti ellátórendszereik is jóval korszerűbbek, az utasok kedvére valóbbak, elegendő csak a nagyobb méretű ablakokra, a csendesebb és tágasabb belső térre, vagy a kellemes közérzetet biztosító új légkondicionáló rendszerre gondolni.