WDL Airlines néven alakul teherszállító légitársaság a Szlovák-Ázsiai Kereskedelmi Kamara kezdeményezésére, hogy ezzel erősítse északi szomszédunk és Kína a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat – a ch-aviation információi szerint.
Közvetlen légi járatról is tárgyal Kínában a miniszterelnök
A légitársaság 60-40 százalékban egy tiencsini és egy eddig meg nem nevezett szlovák vállalat finanszírozásával kezdheti meg működését. A WDL Airlines elsősorban Tiencsin és Pozsony között kíván közvetlen légi teherszállító összeköttetést megvalósítani, amelyhez egy bérelt Boeing 747-400F repülőgépet terveznek közlekedtetni.
A közös vállalkozás bázisa Pozsony lesz, valamint a Szlovák Légügyi Hatóságnál kerül bejegyzésre. Bár a szlovák főváros repülőtere nem kívánta kommentálni az értesüléseket, azonban egyes hírek szerint májusban vagy júniusban szállhat fel a légifuvarozó első járata.
Tavaly decemberben a The Slovak Spectator hírportál már felfedte a tárgyalások kezdetét és a légitársasági kezdeményezést, azonban az akkori hírek szerint hetente kétszer vagy háromszor üzemeltetne utasszállító járatot a már említett két város között.
A hírportál a szlovák hírügynökségre hivatkozva közölte az információkat, amelyet pedig a két ország között alakult kamara tájékoztatott a vállalkozásról. Azt nem tudni, hogy a közeljövőben a teherszállítás mellett valóban elindul-e az utasforgalom is közvetlenül a két város között.
A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2013-ben 1,373 millió fő körül volt, amellyel a régió egyik legkevésbé forgalmasabb légikikötője. Bár 2012-höz képest növekedéssel számolt a repülőtér, ennek ellenére közel 5%-kal csökkent az utasforgalom az egy évvel ezelőtti számokhoz képest. Nemzeti légitársaság híján a legnagyobb forgalmat bonyolító légifuvarozó a low-cost modellben működő Ryanair.
Nem ez az első cargo légitársasági kezdeményezés Szlovákiában, ugyanis Air Cargo Global néven kívánják újraéleszteni a tavaly becsődölt Air Cargo Germany légifuvarozót, méghozzá pozsonyi székhellyel. A legutóbbi hírek szerint két bérelt Boeing 747-400F repülőgéppel teljesítenének útvonalakat Frankfurtból Dubai és Hong Kong irányába, alkalomadtán pozsonyi megállással.
A bérelt repülőgépeket, amelyek előzőleg a csődbe ment Air Cargo Germany színeiben közlekedtek, az izlandi Avion Aircraft Trading biztosítaná a légitársaságnak. A legutóbbi hírek szerint jelenleg a repülőgép-üzemeltetésre jogosító engedély megszerzése zajlik.
Megint lemaradtunk valamiről?
Hazai tekintetben igencsak meglepő a szlovák-kínai közös vállalkozással kapcsolatos konkrét tervek, azt figyelembe véve, hogy Magyarország és Kína között többszöri találkozó során is komolyan felvetődött a Malév csődjét követően megszüntetett közvetlen légi összeköttetés újraindítása.
Legutóbb februárban egy igen nagyszámú állami delegáció – valamint egyes hírek szerint Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is – hivatalos látogatást tett a távol-keleti államban, ahol újra napirendre került egy lehetséges közvetlen járat indítása a két ország közötti turisztikai forgalom erősítésének köszönhetően. Hogy a járatnyitással kapcsolatos törekvések mikor érik el céljukat, azt sajnos egyelőre nem tudni.