Az AIRportal.hu március végén számolt be Állás rovatában arról, hogy április 29-ig lehet jelentkezni a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. hirdetésére, légiforgalmi irányító munkakörbe. A hirdetés sok olvasónk érdeklődését felkeltette és rengeteg kérdés érkezett szerkesztőségünkhöz a jelentkezéssel és a tanfolyammal kapcsolatban.
Kell-e, lehet-e készülni a FEAST tesztre? Vannak-e ‘mumus’ tantárgyak és vizsgák az irányítói képzés során? Hogyan juthatsz el odáig, hogy élesben irányíthass? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Mihalik András légiforgalmi irányítóval készült interjúnkból. András 2009-ben jelentkezett a tanfolyamra és annak sikeres elvégzését követően szakszolgálati engedélyt szerzett és azóta is légiforgalmi irányítóként dolgozik a HungaroControl Zrt.-nél.
Felavatták Magyarország új légiforgalmi irányító központját
AIRportal.hu (AP): Mi motivált arra, hogy légiforgalmi irányító legyél? Mennyire játszott szerepet az, hogy igazi repülőfanatikus vagy? Mik voltak az egyéb szempontok?
Mihalik András (MR): Engem első sorban a gyermekkorom óta tartó, repülés iránti érdeklődés vonzott ehhez a szakmához. Már egészen kicsi koromban is sokat jártam a repülőtérre és figyeltem a nagyvasakat. A döntésem persze köszönhető annak is, hogy a családban nem én vagyok az első irányító, tudtam mire vállalkozom.
A kollégák között akad néhány hozzám hasonló repülő-fanatikus is, de sokan vannak olyanok, akiknek egyébként nem volt kötődésük korábban a repüléshez, csak megpróbálták a felvételit és bekerültek. Ez persze mit sem von le érdemeikből, mind végig csinálták a tanfolyamot. Vannak viszont olyanok is, akik korábban is a légiközlekedésben dolgoztak, csak más területen.
A repülés szeretetén túl fontos szempont volt, hogy a légiforgalmi irányítói pálya egy rendkívül gyorsan fejlődő, dinamikusan változó high-tech közeg – sohasem unalmas. Főleg a nyári időszakok rettentő fárasztóak tudnak lenni, de a kompenzáció sem marad el.
AP: Mik a szakma szépségei és nehézségei?
MR: Egy jó légiforgalmi irányítónak nagyfokú kreativitásra van szüksége. A szigorú szabályok mellett is elég nagy a mozgásterünk, munka közben rengeteg döntési lehetőség áll rendelkezésünkre. Cél az, hogy rövid idő alatt a helyzetnek leginkább megfelelő megoldást alkalmazzuk. A légiforgalmi irányítói képzés, a folyamatos munka és továbbképzések során természetesen az irányítók olyan kompetenciákra tesznek szert, hogy akár álmukból felkeltve vagy rendkívüli stressz helyzetben is jól meg tudják oldani a bonyolult légiforgalmi szituációkat.
A szakma egyetlen hátránya talán a hektikus munkabeosztás. Mivel légiforgalmi irányításra a nap 24 órájában, az év minden napján szükség van, így hozzá kell szokni az éjszakás-nappalos műszakok váltakozásához, testileg és szellemileg is fittnek kell tudni maradni.
AP: Kiből lehet jó légiforgalmi irányító? Milyen készségek, képességek kellenek ahhoz, hogy valaki sikeresen felvételizzen a programba, majd el is végezze a képzést és szakszolgálati engedélyt szerezzen?
Született: 1989.
Irányítói tanfolyam kezdete: 2009. október
Szakszolgálati engedély megszerzése: 2011. augusztus
Mi az az „MR”?
Az összes irányító rendelkezik egy két betűs azonosítóval, melyet például külföldi kollégákkal történő koordinálásnál szokás használni. Ez az azonosító az iniciálé. Az iniciálét a névből képzik, minden légiforgalmi irányítónak ez az egyedi azonosítója munkája során.
MR: A megfelelő kognitív képességek és készségek meg kell, hogy legyenek minden jelöltnél. Ilyenek például a memória, térlátás, stressz tűrés és a figyelem megosztás. A legnagyobb stressz-faktor talán az időkényszer. Fontos, hogy képesek legyünk rövid idő alatt, hatékonyan kezelni minden egyes forgalmi szituációt.
Az irányító a forgalom képét egy kétdimenziós, sík radar képernyőn látja. Ezt real-time, az agyában konvertálja át térbeli „képpé”, majd ez alapján detektálja és oldja meg a konfliktusokat.
Az irányítóknak nem szabad attól sem tartani, hogy folyamatosan emberekkel kell kommunikálni egy olyan nyelven, ami nem az anyanyelved – legalábbis esetünkben. Meg kell érteni a legkacifántosabb akcentussal beszélő pilótákat is. Meg kell tudni értetni magad velük úgy, hogy minden pillanatban ura maradj a helyzetnek. Fontos, hogy az ember tudjon csapatban dolgozni: mindig ketten dolgoznak egy adott szektorban. Szoros az együttműködés a szomszédos szektorokkal is, azaz igazi csapatjátékról van szó.
Természetesen megfelelő fokú kitartás és elszántság kell a 2 éves képzés elvégzéséhez. Időtartamát tekintve a tanfolyam egy egyetemi diplomához képest kevés idő, viszont rendkívül intenzív és összetett.
Szét kell választani az elméleti és gyakorlati részeket. Fontos, hogy képes legyen az ember tanulni (elméleti háttér elsajátítása, pl. légijog, meteorológia), de a megszerzett tudást később a gyakorlatban is tudni kell alkalmazni. A sorrend tehát: megért, megtanul, alkalmaz, készséggé fejleszt.
AP: Sokan tartanak a FEAST és DART teszttől, mert csak egy esély van és sokan nem tudják mire kell számítani. Mit érdemes tudni róla? Érdemes-e készülni a felvételire?
MR: A FEAST készségeket mér, azt mondja meg, hogy ki az, aki nem megfelelő jelölt erre a pályára.
A FEAST és DART képességfelmérő számítógépes tesztek, nagy biztossággal kiszűrik, hogy alkalmas lehet-e a jelölt erre a szakmára.
A legfontosabb, hogy kipihenten és koncentráltan kell megjelenni a teszten. Időnyomás alatt kell több száz feladatot megoldani, alapvető matematikai számítások lehetnek benne, logikai feladatok, gyorsan kell dönteni és át kell látni a hirtelen felvillanó információkat a képernyő különböző részein.
A feladatok előtt mindig van idő arra, hogy a vizsgázó megértse, értelmezze a feladatot és minden esetben van próba feladat is. Mindig az aktuális feladatra kell összpontosítani, nem szabad azon agyalni, ha valaki valamit elrontott az előző gyakorlatban.
Természetesen a meglévő készségeket lehet tudatosan fejleszteni, tornáztatni az agyat, de konkrétan a tesztre nem érdemes és talán nem is lehet felkészülni. Sőt lehet hátránya is az előzetesen elvégzett teszteknek, készülésnek is, mert a feladatok időről időre váltakoznak.
Akadt például olyan jelentkező, akit az zavart meg, hogy előzetesen egy nagyon hasonló szövegezésű, de mégis más feladaton gyakorolt, élesben viszont rosszul értelmezte a feladatot, az emlékeire hagyatkozott és ezen bukott el.
A sikeres teszthez minimum aktív angol közép-szintű nyelvtudás szükséges. A feladatok megoldása során fontos a megértés és a figyelem, van szövegértés-értelmezés feladat is, melynek megoldásához jó memóriára is szükség van.
Ha az utca emberét kérdeznénk, hogy mi is a légiforgalmi irányítás legfőbb feladata, többségük aligha tudna helyes és egzakt választ adni a kérdésre. Az AIRportal.hu ismeretterjesztő cikkéből megtudható, hogy hogyan működik a légiforgalmi irányítás rendkívül összetett rendszere.
AP: Milyen utat kell bejárnia és mennyi idő múlva juthat el oda egy most jelentkező, hogy ‘élesben’ irányíthasson? Milyen kiképzést kapnak az EPC (Entry Point Central) programba bekerülő irányító-jelöltek, milyen tantárgyak/vizsgák várnak a hallgatókra?
MR: A képzés kezdetétől átlagosan 2 év +/- néhány hónap a szakszolgálati engedély megszerzése. Ez egyénenként változhat. Minden az adottságoktól függ, hogy mikorra szerzi meg valaki a kellő rutint, magabiztosságot ahhoz, hogy az oktatók elengedjék a kezét.
A képzés természetesen az elméleti tantárgyakkal kezdődik, majd nagyon hamar beindulnak a szimulátoros gyakorlatok, aztán egyre inkább átveszi a gyakorlat a dominanciát a képzésben.
A tanfolyam közepe felé kapja meg az irányító-jelölt a szimulátoros képzést arra a légtérre, amiben majdan dolgozni fog. Itt ismét szükséges egy kis elméletet tanulni, pl. légterek megismerése, együttműködési eljárások és munkatechnológia elsajátítása.
AP: Melyik az eddigi hallgatók körében legkedveltebb és leginkább rettegett tantárgy/vizsga?
Az Entry Point Central (EPC) egy nemzetközi légi navigációs akadémia, amely a HungaroControl és a skandináv Entry Point North összefogásával jött létre 2011-ben.
Az EPC versenyképes tudást, jól működő oktatási formát és magas nemzetközi presztízsű végzettséget biztosít a magyar légiforgalmi irányítók következő generációinak.
Az angol nyelvű képzés teljes mértékben megfelel a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezete, az EUROCONTROL előírásainak.
Még több infó az EPC weboldalán.
MR: A képzés során nincs kifejezetten legnehezebb vizsga vagy mumus tantárgy, bár ez egyénenként szintén változhat. Minden szint nehéz a maga nemében, egyre nagyobbak az elvárások. Ez egy tanulási, fejlődési folyamat: minden időszaknak megvan a maga kihívása, viszont a szépsége is.
A legfontosabb, hogy a stresszt, a döntéskényszert, a mikrofonlázat kell leküzdeni a jelölteknek és ez már a szimulátoros képzések során sem egyszerű. Talán a szimulátoros időszak az, amely a legmagasabb stressz szintet váltja ki a képzés során – legalábbis nálam így volt.
Természetesen a tanulás nem ér véget a szakszolgálati engedély megszerezésével. Még jópár évnek el kell telni, mire az ember megszerzi a munkavégzéshez feltétlenül szükséges rutint. Azt mondják, hogy kb. 3-5 éves szakszóval éri el az ember a megfelelő szintet, akkorra „érik be” igazán egy légiforgalmi irányító.
AP: Neked mik voltak a kedvenc tantárgyaid, mi volt az, amit kevésbé kedveltél. Mi volt számodra a legjelentősebb mérföldkő?
MR: Engem azok a tantárgyak érdekeltek, amelyek közvetlen a szakmához kapcsolódnak. Ilyen volt például a léginavigáció, repüléselmélet. Amik kevésbé voltak izgalmasak a számomra, azok a szárazabb, elméleti tantárgyak, mint például a légijog.
Az elméleti rész elvégzését követően jó volt végre bekerülni a szimulátorba és a gyakorlatban is elkezdeni alkalmazni a tanultakat, de természetesen a legjobb az volt, amikor az éles munkavégzést elkezdhettem. Ekkor éreztem azt, hogy megérte a sok tanulás, célba értem.
Számomra a legjelentősebb mérföldkő az volt, amikor már valódi pilótákhoz kellett szólni.
Az elsőként élesben irányított gép és a neki kiadott utasítás egy életre szóló, emlékezetes pillanat volt számomra: egy osztrák Fokker 100-as volt az első gépem, amit FL320-ról FL200-ra süllyesztettem. Ezt az irányítók nagy része egy életre megjegyzi.
AP: Hogyan dől el az, hogy kiből lesz ACC vagy közelkörzeti irányító, vagy repülőtéri (tornyos) légiforgalmi irányító? Mennyiben van erre ráhatása a jelentkező preferenciájának?
MR: Ezt a pillanatnyi létszámigény dönti el. 2009-ben, mikor én kezdtem, még indult ACC és APP képzés is. Én az ACC-t választottam és szerintem jól döntöttem. Jelenleg a választási lehetőség nem feltétlen biztosított, nincs APP és TWR képzés sem, ugyanis a Malév megszűnését követően a repülőtéri gépmozgások száma olyan jelentős mértékben esett vissza, hogy a meglévő APP és TWR irányítói állomány is elegendő a feladatok ellátásához.
AP: Mi volt az eddigi munkád során a legemlékezetesebb ‘irányítói élményed’?
MR: Számomra az eddigi legemlékezetesebb szolgálat az egy szomorú eseményhez, a Malév leállásához kötődik. 2012. február 3-án éjszakás műszakban voltam beosztva, amikor a 15 db Malév Boeing 737-es egymás után, szinte libasorban repült vissza a lízingcéghez. Rossz volt látni az idősebb kollégák könnyeit, rossz volt hallani az elcsukló hangon válaszoló pilótákat a frekin. Ez egy örök és szomorú emlék számomra.
A napi munka során egyébként rengeteg impulzus éri az embert, gyakran fordul elő érdekes vagy felemelő szituáció, sőt helyzetkomikum is, amit a pihenőidő alatt meg lehet beszélni a kollégákkal. Felemelő lehet az is, hogy egy távoli ország légitársaságának pilótája magyar nyelven köszöni meg az irányítást.
AP: Kinek ajánlanád, hogy megpróbálja a jelentkezést a tanfolyamra?
MR: Gyakorlatilag bárkinek, aki megfelel a hirdetésben leírt alapkövetelményeknek, érdekli ez a szakma és úgy érzi, hogy rendelkezik a megfelelő készségekkel. A jelentkezésnek nincs semmilyen kockázata, felfogható egy kalandként, vagy erőpróbaként is. Ha bekerülsz, akkor pedig már rajtad múlik, hogyan tovább.
Szereted a kihívásokat? Úgy érzed nem vesznél el egy hipermodern irányító központ képernyőinek rengetegében sem? El tudod képzelni, hogy monitorok, szoftverek, rádiók és radarok high-tech világában irányítod a több száz tonnás repülő óriásokat? Bírod a stresszt, szereted a kihívásokat? Akkor nálunk a helyed! Légy a HungaroControl légiforgalmi irányítója!